Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Hulló levelek, szálló gondolatok

6 képét erőt senyvesztő sárgaság gyötörné. Reggel, mikor az égi tűztányér lángarany szekerével felkaptat a látóhatárra, szertefolyó sugarai iromba ködfalakba ütköznek. Este, ha lebukó korongja messzi vizek tengerében elpihen, újra opálos ködök kúsznak elhagyott földi útjai nyomán. De nemcsak este, reggel lebegnek a fátyolos ködfüggönyök. Egyre sűrűbben kígyóznak erre-arra nappal is, mintha a tarkaszárnyú szines pillangókat kutatnák, melyek a naptól sugárzó levegő térségeire szórták röpke életük káprázatos színpompáját. Ráébredünk : keresztutak kapaszkodnak, kanyarodnak a búcsúzkodó tájakon, hamvadó tüzek hunyorognak az elkészülődő erdőkön, földeken. Egyre szélesebbre tágul a királyi nyár temetésére készülődő ősz, melynek testvérsirató százszínü gyászoló köntösét gyorsuló iramban szövik, hímezik láthatatlan, szorgos kezek. De azért az elmúlásra intő őszi tájtól mégse fázzál, miatta ne emészd szívedet, fáradt halandó ! Az alkonyati tájnak is vannak szépségei. így nincs jajgatnivalónk a virágos nyár elmúlásán sem ! Az évszakok múlóvisszatérő váltógazdaságában a sokszínű ősznek is megvan a maga költészete, ihlete, értelme, varázsa. Igaz, tüze nem perzsel, mint a rekkenő nyáré, de keze áldóbb, megértőbb, osz-