Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Hulló levelek, szálló gondolatok

Hulló levelek, szálló gondolatok. Minden virágnak elröppen a lelke És minden szín pompája megfakul. Hideg halál bús réme Ul a kertre S a holt levél a lombokról lehull. Elhallgat minden, ami itt dalolt, Szemét lehunyja a (áradt madár. Minden mosoly a tavasz álma volt. Elomlott s többé nem jön vissza már. (Radványi Kálmán.) Sárguló fák, színükhagyott fakó virágok halálravárón sóhajtják az őszbe hajlott nyár halotti énekét. Öszi zsongások bánatos zsoltárokat sírnak a lombkoronát hullató fák között. Halk, apró neszekkel bukdácsoló levelek koppannak elénk nehézkes-fázós rémüléssel. Talán a télre, sárra, halálra gondolnak ? Szellösímogatta, napsugárverte ágaikról elkerülve a csendes elmúlásról keseregnek fájón, szívetszorító szomorún, mint Rainer Maria Rilke titokzatos végtelenséget síró halottas versei. Bágyadtan mosolyog a nap, fáradtarany arcáról leszakadt a nyár szikrázó tüze. Olyan most, mintha nyári tűzpiros