Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető művészei, kőfaragói

503* meg azért, mert az eredeti szöveghez vi­szonyítva pótlások, itt-ott helyreigazítá­sok, kisebb-nagyobb betoldások is térhez juthattak a könyvvé izmosodó műveletek során. Ezek magyarázzák, hogy a könyv szövege átfésült, hibátlanabb, egyben hi­telesebb az ujsághozta beszámolóknál. Kötelességemnek tartom, hogy a helyes értékelés és valóságos helyzet érdekében erről is nyilatkozzam. Perikies Athénjében az a törvény jár­ta, hogy minden, a piraeusi kikötőbe be­futó hajónak — kivétel nélkül — bizo­nyos mennyiségű gabonát kellett magá­val hoznia rakománya között, s azt a vá­rosi hatóságoknak beszolgáltatnia. Ennek a mennyiségnek akkorának kellett lennie, hogy belőle és általa legalább néhány napra egypár polgár számára a kenyérjá­randóságot biztosíthassák. Mert a görög főváros falai között bőven futotta a mű­vészetek örök alkotásaiból, a szellem ki­rályi adományaiból s a gondolat fényes­ségéből, de elszomorítóan elégtelennek bizonyult az áldott mindennapi kenyér, amelyet a sziklás, köves talaj nem tudott megteremni polgárai számára. Ezért fo­lyamodtak a város sorsát intézők a gon­doskodó eljárás fentebb említett útjához, módjához. Manapság egy könyvnek sem szabad befutnia a gondolatok, érzések, szellemi közlések kikötő-állomásaira anélkül, hogy rakománya között jó pár marékra való vigasztalást ne adna, ne hozna ma­gával. Mert ebben a szomorú világban,

Next

/
Thumbnails
Contents