Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

433 tos szirmokba. Ezért minden itthagyott kincsének, javának fejében csak egyet kér a földi örököstől : Kis kertem minden virágát szórd a poromra. S tündöklő liliommal a síromat megkoszorúzzad ! Térszerű tisztás kerekedik a tizedik telekrész sírsorai elé a tér ismerős, sokféle sajátságával. Jobbra széles nyílás tátong a bevágott fal két széle között. Elmélyülő öblében a boncolóház s a sírásók lakása húzódik meg. Kapuszárnyak nélkül való be-ki járója nyeli, ontja a sírok járó-kelő szorgalmas gondozóit, akik locsoló kannáikat töltiik, hogy a víz csillogó, tejfehéren csorgó, szerteporló cseppjeiből ittasuljanak a virágok üdítést szomjúhozó, ellankadt kelyhei, A tér napos közepén kidőlt, helyükhagyott kőkeresztek sütkéreznek. Egyelőre az „édes semmittevés"-nek örvendeznek. Nem gondolnak arra, hogy igazában az idővel vívott harcok alulmaradt vesztesei, s a kövek kérlelhetetlen végzete sodorja így elnyúltan, elfeküdten is ismeretlen sorsuk ködbe burkolódzó réve felé. Valamikor kemény, katonás volt őrtálló kiállásuk, pattogóbb szavú kőnyelven szólalt jelentésük. Ma elhaló hangon teszi fel egyikük a kérdést : Kit föd(d) e néma sír ? Hű férjet és jó atyát, Magos Fercnc-et ! Azután gyermekeit : Ferenc-et, János-1, József-et es ismét Ferenc-et. Körülötte szanaszét a hasonló sorsra jutottak szomorú kardala zengi a múlás, pusztulás, kitelt idők borús temetőénekét. >/ 28