Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

432 X. Mindeneknek Atyja, Kihez hajlunk, mint a fű a nap felé, Az én szívem kétség nem fúrja, bántja, Midőn indulok végérám elé ; A halál nékem nem kivégzés, börtön, Nem fázlaló, nem is rút semmiképen : Egy ajtó bezárul itt lenn a földön, S egy ajtó kinyilik ott fenn az égen. (Gárdonyi Géza.) Tépett felhőfoszlányok kószálnak az ég kékpázsitos mezőin. Szellők lágy, fogas fésűi kapnak bele a fák elhajló, lombos koronájába, s mint annyi sokszor máskor, újra e^re járok a temető csendes útjain. Mindenfelé virágos ágyak színpompás serege tart ünnepi bemutatót. Mintha valóra akarnák váltani az élettől búcsúzó ókori ember könnyes, szivárványos álmát, hogy a sírhalom virága a messze útra szakadt számára az itthonvalók nem felejtő lelkéből feslett harmatos-bársonyos, illa-