Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VIII. telekrész

379 ké-ben ártatlan, csöpp fiát hívogatja vissza. A sírhely aljához futó lépcsősor legfelső fokán állok. Jobbról, mögöttem terebélyes, vén diófa ődöng. Vastag törzsének repedezett, mélyen árkolt héja gyümölcsérlelő őszről, zord telekről, madárdalos, virágos tavaszról dong hosszú évtizedek óta hangtalan dalt, színeket sóvárgó álmatlan éneket. Körülöttem minden a tavasz ágyában álmodik : a -sírhalmok, a távoli mezők, a kertek s a domboldalakon a szőlőhegyek. A csend birodalma fog körül mindenünnen. Itt nincs lárma, hajszolódó tülekedés, vásári veszekedés, utcai zenebona. A diadalmas hallgatás szent várakozása feszül mindenfelé, a hallgatásé, amelyben a nagy dolgok vajúdnak és formálódnák, hogy végül élettől sugárzón, méltósággal teljesen felszállhassanak az élet világosságára, ahol sorsúik, rendeltetésük beszélni ia kifürkészhetetlen, titokzatos messzeségekről. Ez a távolról jövő hangtalan tanítás az igazi beszéd, mely nem csavarható el. Az itt elömlő végtelen csend életünk rejtett alapja. Akiket sorsuk ontotta bánataik, szerencsétlenségeik megismertettek a simogató csenddel, azok tudják, mily néma és mély vizeken nyugszik a felszínes, mindennapi élet vékony és törékeny héja. Minden tobzódásba menekülő álcás hangoskodás, felszínen ugráló haláltánc ellenére a csend fog körül bennünket