Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VIII. telekrész

345 majd újra útnak indul, de most már lel az Ég felé ! Egyelőre eltűnt a tenger ! De valami megmaradt belőle, ,a csillogó könny ! Mindegy: szemünk szögletében húzódik-e meg, vagy a sírra hullott? Ez a cseppnyi víz — most a mi tengerünk. Belefér az egész világ, hiszen mindent el tud nyelni : kincset, napot, boldogságot. Adni is tud azonban, mert könnyben születik az élet. Világos világ merül fel belőle. Nagy dolgok szakadnak fel méhéről. Erők, melyek világokat újíthatnak, napok, melyek boldoggá, sugarassá aranyozhatnak egész nemzedékeket. Az elmélkedések és valóságok határán így rémlik fel egymás közelében, s zúg fel a tenger, rezeg meg testvére, a könny! De onnan eddig messzi az út. Hosszú, gyötrelmes, fárasztó a pálya ! A nyolcadik telekrész útjának sarában gázolunk. Húz, marasztal a felázott talaj, de nincs ráérő idő az elmaradozásra. Integetnek a feketére öregedett fakeresztck, hívogatnak a hol magukbasüppedt, hol egyenestartású márvány emlékek. Itt ck az urak. Parancsolnak ! Ha nem beszélnek is, temérdek cokat mondanak. Marsalek Ferencné Lene Margit rövidre futott földi életéről vet néhány szót sírjának márvány emléke: Nyugodjál békében szereteti feleségem és jó anyánk. Sötét a sír, csak * Gyász van ott. De szívünkben élsz S ki szívben él, Az nem halott !