Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

311 fölé. Előtte őszirózsák száraz levelei zö­rögnek, lilás-fehéres szirmai szomorkod­nak. S bár hókristályok gyémátcseppjei remegnek pilláikon, csillogásuk az elmú­lásra figyelmeztet : Gyorsan horpad a virág kelyhe ! Elfonnyadsz te is, ha ifjú­korod tovaszállt ! Templomozó magyarok koporsója fe­lett szálldosott a halotti búcsúztató, mikor id. Baják János-nak s hitvesének: Baják Jánosné-nak csendítettek a lélek­haranggal Sírhalmuk kőlapok ágyába zárt. A fejfa tövéről emelkedő kőfal homlokán márványkereszt rózsás arca figyelmeztet a szenvedések bölcsője-rin­gatta megdicsőülésre. Aranyban fürdő írás csillogó sorai könyörgik az Egyház imádságát s kérik a kereszt küzdői szá­mára a Krisztus szerezte égi békesség örök nyugalmát, Életének 28. esztendejében távozott a fájdalmak földjéről Kovács Ferencné Uay Eszter. Az alacsony kő csaknem mellig süppedten burkolódzik a föld szellőtlen ködmönébe. Az évek egymás­razúduló pörölycsapásai lemállasztották a földbe visszatérés évszámát. A már­vány megmunkálásának modora azonban gyaníttatja korát. Máshonnan szerzett adat igazit el, hogy az emlék 1853-ban került a sír őreinek sorába. A kisebb síremlékek valamiképen ke­vésbbé bírják a fárasztó, erőt kikezdő őrködést. A föld vándor járása egyszer elmeríteni igyekszik kijelölt őrállomásu­kon, máskor mintha hátát rázta volna

Next

/
Thumbnails
Contents