Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

293 mető térségét. Talán mohóságuk okozta, hogy a veszélybe jutott föld megkötötte magát. Mintha küzdeni kellett volna errefelé a megzavart úr ellenkezésével. Szabálytalanul kanyargó, egymás derekának rontó sorok futnak ezen a részen összevissza. A terület is nekimélyedő teknőhöz hasonló. A lezúduló esővíz a magával rántott hordalékkal a kereszt karjáig temette évtizedek múló során az egyik, lábát keményen megvető kőemléket. Megbolygatni nem lehetett. Halottak napján zöld fenyőkoszorú került izmos nyakába. Még gondját viselik ! Pedig a strázsahegyí kő alakja, faragása, öreg arca régi időket, a XVIII. század kezdő évtizedeit gyaníttatta. „Örök viszontság járma alatt" nyögnek a százados kövek is. Az utolsó látogatás óta a harmadik napra új fakereszt került az említett vártázó kő helyére. Bartal János-1 temették az újból megásott sír mélyébe, ahova nagyon régen Till Rózát temették gyászoló övéi. Az eddig háborítatlanul temetkező ódon kő az egyik gazdátlan síron fekszik kiterítetten, darabokra törten. Súlyos teste nem bírta el elkerülésének fájdalmát. Melle, szíve hasadt, mert elhurcoltan nincs mit őriznie ! Öt darabra hullott ! Értelmes szavak nem vehetők ki a töredékek időagyonrágta betűiből. A megkínzott szem az 1829. esztendő szétdúlt számait nagynehezen egybe tudja szedni. így fizet néha a föld a kő hatalmaskodásáért, kemény nyakúságáért.