Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

VII. Lefekszünk egyszer, mint a többi estén, Kezünk mellett a könyv, a lámpafény Szelíden biztat: „Olvass, rossz keresztény, Tán van számodra biztató remény." És olvasunk, de hirtelen, szivünket Vad fájdalom villáma fúrja át S mig kérdezzük riadtan: „Jaj! ki bünteti" Megízleltük immár a bús halált. [ként, Fekszünk az ágyon, hitvány, néma tárgyElszenvedtük, amit orozva ránk mért A sors. Többé nem jajgatunk soha ; Nem halljuk, hogy a langyos csillagoknak A fák s virágok, égve, mit zokognak S mit énekel a vágyak ostroma. (Komjáthy Aladár ] Az elősettenkedő árnyékok eltemették a fények koronás királyát. Hűlő tűzkorongjának elalélt sugarai pár perccel előbb még erre futkároztak a virágos sírdombokon, az utak porában, átsuhantak a fák aranyban, bíborban, smaragd-