Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

311/ Haraszti kő apró obeliszkje Muzsik Sándor IV. éves hittudomány-hallgató szétesett teste fölött őrködik. Nem vehette át az oldás és kötés királyi hatalmát. Nem lehetett osztályrésze, hogy az oltár asztala fölött Üdvözítő Istenének arcába nézhessen. Csillogóra simított szélű vörösmárvány emlék lapja Kassay Sándor bányafelmérő földön töltött harminckét esztendejének nyújt emlékező sorokat. Az üveggel védett fénykép testi alakjának mását mutatja. Lelkéből fakadt búcsúsorai a búsongó és érzelmes romanticizmus határán teszik kissé szenvelgő lépéseiket : Szeretnék meghalni Ifjan ! Virágos, zöld erdőbe temessetek ! Ne sírjon senki utánam S kereszt-fejfámra csak ennyit véssetek : Meghalt ifjan, ínég nein „ösmerve" az életet. Kesergő, bús sorok ! Mintha Eötvös Karthauzi-jának élettől fájó talajából sarjadtak volna, ahol a panaszkodás szerint víz hátán hányódó hab az élet, melyet felkap a fergeteg szele, ismeretlen sziklák felé hajszol, hogy falukon halálra zúzza a pár napos élet foszló, törékeny testét ! Pár lépéssel előbb, kissé balra atlétatörzsű, öreg diófa mélyeszti vaskos lábát az őserős földbe. A bölcsek barna nyugalmával, szemének rezzenése nélkül él s tekint szét a csend hejehujás nótát nem ismerő birodalmában. Az élet el nem halkuló melódiáit zengi, s nem sírja a lét szálló felhőit !