Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

311/ Kí tudja, mire gondol ? Arra talán, hogy lapokká fűrészelt törzse egykor múló nagyságok bölcsője, koporsója lesz ? Vagy koponyákat roncsoló puskaaggyá faragják kemény, engedelmes testét a Hegyibeszéd-rö\ tudomást nem vevő emberek testvéreik ellen ? Esetleg finom művű, őzlábú asztalnak gyalulják, simított lapjára ezüst fényt ontó tükör kerül, melynek üvegtaván százszorszép virágarcok múló rózsafelhői vernek vissza és imbolyognak tova az elmúlás hervadt, dísztelen ligetei felé ? Meglehet ! Féltettebben őrzött álma azonban minden bizonnyal abban az időben fürdik, amikor most még zöld párnák közé rejtett gyümölcsének duzzadt húsa csontkemény burkot kap majd, aranyos ruhába öltöztetik, S angyalhajas karácsonyfán csilloghat egyszer sírok között, koporsók és fejfák fölött nevelkedett ízes termése. Ha erre, ha arra gondol, hűségesen teljesíti nyári hivatását, s ha felrémlik is előtte a gyümölcsérlelő, fáradt ősz, s megcsillog is szemében a messzeség karácsonyi ragyogása, védő karját az alatta elnyúló sírok fölé tartja, hogy márvány-, fakeresztet kevésbbé égessen a nap tüze, zörgő haraszttá ne aszalódjék a bokrok zöldje, a virágok színes teste, melyek mélyén időmarta, névtelen táblás sírkeresztek mélyén a Gerendás Jánosok, Kerekes Imrék és Koppányi Terézek alusszák álmatlan álmaikat. Odébb pirosasbarnára festett fakereszt