Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

311/ szést, hanem csak nyugalmat a dicső feltámadásig. A sírkeresztek, emlékkövek országában is vannak rokkantak, betegek, elesettek. Arcukat ezer ránc szántja, szemük tüze kihunyt. Mellükön nem csillog arany sujtás. Az ő kőéletük is végét járja. Ilyen sírkereszt tétovázik a sor vége felé. Arca, teste hasadozott. Érthető írással, kivehető évszámmal nem tud szolgálni. Itt-ott elérhető társai a mult század tizes—húszas éveiből valók. Megdől, a szomszédos sírkő felé hajlik, mint a nagyothalló ember, aki kíváncsian hírek után érdeklődik társa jóvoltából. Alig lát, alig hall, de hát hír nélkül lehetetlen élni ! Szomszédja tartja is szóval. Jó helyen áll, szerteágazó utak közelében. Eső, meleg, szél, fagy nem ártott erejének. Meg azután jóval fiatalabb is. Alig ötven éve került állomására. Gálicz József feleségének, Kis Teréz-nek temető-lakását őrzi. A harmadik kő is tud innen-onnan száz esztendő elviharzásáról számot adni. Guba Katalin-t emlegeti, aki 1846-ban került ki a pihenők földjébe, Megbékéltté teszi nyugodalmát „édes unokája : Gálicz Ignácz," aki szintén ide jutott nyugalomra. Az ötvennégy esztendős Gálicz Ignácz halottas menete után 45 évre feleségének, Majthényi Julianná-nak koporsóját bocsájtották le sírja nyirkos üregébe. A Gerendás-névvel a temető sok sírkeresztjén találkozhatunk. Ékes, ívezetes, templom-ablakszerű márvány mezején