Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - V. telekrész

311/ hasogató fájdalom, szomorúság kertjében vagyunk ? Az ujjongó élet pompázik a süppedt sírok felett. A napsugár aranynyilai suhognak át a tömött fürtökön. A színkép elemeire bomlott szivárványszöttesben apró porszemek kavarognak, szálldogálnak. Nem tudni hol porlott pici testüket a nap aranyfényében fürdetik, mielőtt elkerülnének a fénytelen barna rög alattvalóihoz, a sár és por gyermekeihez. Be szépeket mesélhetnek örömtelen, bús testvéreiknek a messzibb magasságok aranyos ragyogásáról, fénylő csillogásáról ! A hősöket magasztaló csatadalok gyakran hivatkoznak a kiszámíthatatlan sorsra, amely velejárója arasznyira szabott földi életünknek. Véres csaták öldöklő rohamát megélt katonák, akik százszor kerülték ki az acéleső verte csataterek halálos buktatóit, otthon, békés foglalkozásuk útján, tájékán hullanak a halál hideg csontkarjába. Ezt a sorsot példázza Zsembery Gyula tartalékos hadnagynak kimért évekre szabott pályafutása. Az iskola padjaiból indult el és lépett a hadak útjára, mint annyi, végtelen sorokban menetelő diákpajtása. Ott rohamozott az orosz csatasíkokon. Testét az olasz harctér kőpoklai is gyötörték, sütötték. 36 hónapig viaskodott a tűz és vér vonalán. Kétszeri sebesülése az adott áldozat nagyságáról beszél. A két nagyezüst vitézségi érem, a II. oszt. német vaskereszt halált megvető bátorságát idézi.