Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - V. telekrész

311/ len emlékére az őt kesergő nője szenteli, — A nyugvását Istenben kereső feleség, Molnár Anna a hosszú özvegység 56, esztendeje után követte férjét 1900ban az elmúlás messze hívogató útján. A szomszédban külön sírkő emlékezik az életének ígéretes, 23. esztendejében sírba került fiatal, harmadéves orvosnövendékről : Lörinczy Pál-ról. Párversek síró soraiba temetkezik az édesanya jajgató fájdalma : Ifjú valál éa tele sok szép földi reménnyel 8 ím, mint gyenge fűszált, úgy letarolt a halál. Jó fiú elviitél mindent veled, oh, de egyet nein : Téged nem feledő édesanyád szomorát! A harmadik, fenn szalagos fonatok szaggatta, csúcsba futó síremlék tetejéről a ráerősített márványkeresztet lesodorta az idő érckeze. Csonka nyakán régi, tépdesett koszorú bádoglevelei zörgik közben-közben az elmúlás tompa énekét. „Hálás gyermekei emelték a jó szülők : Niedermann Fülöp és Pendl Anna hamvainak" a síri emlékezés vörös márványkövét. Milyen nagy változás a pár kőkereszt csendes, nyugalmas kis tanyáján ! Csak pár nappal korábban sűrű levelek örökzöldjéből hasadt ki a síremlékek rózsás kőteste. Mára eltűnt mellőlük a dajkáló színfalak élő őrserege. A márványok arcát, mellét szabadon veri a nap szikrázó fényesője. Mintha 'kárpótolni akarná napért síró gyermekeit az árnyékok elszenvedett sötét napjaiért. Táguló tüdővel szívják a szabad levegőt, s fürdetik