Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető tanítása

11 ajkú, pergamenarcú süveges püspökök közelednek. Pásztorbotjukra támaszkodnak. Nyomukban az Ür éltető eledelét mellükre szorító karinges-stólás Istenszolgák, fiakat életrehozó jóságos édesanyák, ruganyos járású, keménytartású katonák, kezükkel hadonászó, veszteséget-nyereséget számbavevő kereskedők. Vitatkozó ügyvédek, siető orvosok, kimérten magyarázó tanárok tűnnek fel. Diákok, őzjárású leányok, alig tipegő csöppnyi embervirágok egymás nyomában szakadatlan sorban vértelen arccal, maguk elé meredve, behunyt szemmel tódulnak a megtárult földlakások felé, hogy visszahulljanak a szivárványos, titokzatos mélységekbe. Messzebb, benn a városban tarka egyvelegben hullámzik az élet. A templom meleg békessége borul a "sendeskedőkre. Egyébként veszekesznek a piacok vásári zajában, Az élet örökös tusájának kísérőzenéje hangoskodik a boltok, műhelyek, iskolák, fürdők, utcák, kaszárnyák lármás zsivajában. Mennyi szín, mennyi árnyalat a nyughatatlan tömeg egyre zúduló áradásában, mely olyan, mint a tenger ki nem hagyó hullámverése. Hogy loholnak, talpalnak, törtetnek az élet ezer útján ! Izzadnak, csatáznak. Törik magukat az áldott mindennapiért, a többért, a hírért, a sikerért, dicsőségért. Legtöbbször a mindenáron való felülkerekedés láza tüzesedik lelkükben, testükben. S ha nem esnek is ennek rén