Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története

A 20. század

Kazatsay Antal szemészfőorvos halála után Bárdy Károly került a helyére, sőt 1958. január l-jétől 1966 április közepéig ő töltötte be az igazgatói funkciót. Direktorságának múlhatatlan haszna lett az egykori „Lazarett" épület emeletén az önálló oftalmológiai osztály megteremtése. 1966 tavaszán megpályázta és elnyerte a győri kórház szemészeti részlegét, helyére Szombathelyről a Kettesy-tanítványnak számító Halmai Ottó került. A szemészeti osztály beindulása után 1960. szeptember 1-től a „Lazarett" földszintjén önállósult a fül-orr-gégészet, amelyet az 1980-ban történt nyugdíjazásáig Russay György vezette. Az ágylétszám 1960-ban már 470 volt,

3'

1"' a kórházi alkalmazottaké pedig 284, az 1947-es 35-tel szemben. A csaknem százszázalékos betegbiztosítással duplájára emelkedett a körzeti orvosok járóbeteg-forgalma. Esztergom látta és látja el heti egyszeri kijárással Pilisszentléleket is. Az egységes körzeti orvosi hálózat 1952-ben körvonalazódott, amikor a már említett különböző társadalmi biztosítási intézmények (OTI, MABI, OTBA, stb.) és a hatósági gyógyító orvosok egységesen a tanácsok felügyelete alá kerültek.

14

6 Az üzemorvosok kezdetben betegfelvételi feladatokkal foglalkoztak,

;i

/'

7 majd egyre inkább előtérbe került a szűrő és gyógyító-megelőző szerepük, illetve a foglalkozási ártalmak kiküszöbölése. Táppénzbevételi jogukkal pedig teljes egészségügyi gazdái lettek munkahelyüknek. Az üzemorvosi rendelők felszereltsége érthető módon felülmúlja a körzeti orvosokét. Esztergomban különösen, ahol az orvosi műszergyártás meghatározó jellegű. Az üzemorvosok munkája mind a körzeti orvosokét, mind a szakrendelőkét lényegesen tehermentesíti. A hatvanas években a főorvosi garnitúra úgyszólván teljesen kicserélődött. Részben elhalálozás, részben nyugdíjazás, végül, de nem utolsó sorban személyi okokból. Úgy tűnt, múltszázadi örökségként a „Lőrinczy-kontra-Palkovics" ügy más személyek között és más körülmények közepette, de újraéledt. Legelőször Oravecz István sebészfőorvos került el nehezen tisztázható megokolással (aki keres, mindig talál) osztálya éléről, helyét átmenetileg Rigler András töltötte be. Végül, de nem véglegesen Várpalotáról Kocsis István, a szakmailag és emberileg szerénynek éppen nem mondható sebész kapta meg Oravecz István helyét. A nagy kicserélődés Rajner János belgyógyász halála után kezdődött. Ekkor került a belosztály, a következő évben pedig (1966) a kórház élére Lélek István, aki meg kell adni, eltökélt szándékkal igyekezett minél kitűnőbb főorvosi gárdát összeverbuválni. Érdeme e téren elvitathatatlan, .pl. a nagy ellenlábas Kocsis István menesztésének megszervezése, ami akkor szinte hihetetlenül hangzott. De Lélek fénykorában nem ismert lehetetlen feladatot. Rövidesen megszerezte „A varjak érelmeszesedésének hiperbárikus vizsgálatából" a kandidátusi fokozatot, s ez kétségtelenül növelte a tekintélyét. Kocsis István helyére a budapesti I. sz. Sebészeti klinika rendkívül tehetséges sebésze, a magyar anaesthesiológia megszervezője,

34

8 Csernohorszky Vilmos került, ám ő 1968-ban elhagyta az országot. Az eltávolított Kocsis részéről a káröröm korainak bizonyult, mert Mátyus Lajos személyében mind szakmailag mind emberileg kitűnő utód került a sebészeti osztály élére. Irányítása alatt nevelődött 1968 óta az egyik legstabilabb szakorvosi gárda. Lélek igazgatóvá történt kinevezése esztendejében hunyt el váratlanul, szinte ereje teljében, Major György szülész-nőgyógyász főorvos. Elárvult osztályát 1966—67 72