Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 20. század
Háború idején „Mars nyomában jár a Venus" alapon mindig emelkedik a nemibetegek száma, ezért a nagy forgalmú Kolos-kórháznál külön venerológus szakorvos alkalmazása vált szükségessé. Így került Kolozsvárról Esztergomba a kitűnően képzett Darabos László 1942. január l-jén. Előbb a Megyei Bőr-Nemibeteggondozó Intézetben kezdte meg működését (még a Csarnok utcai Tüdőgondozó épületében), az osztály és a gondozó a jelenleg is funkcionáló helyén csak október l-jén indult meg. A közben magántanárrá habilitált Darabos Lászlót 1944. április 15-én katonai szolgálatra hívták be, ahonnét csak 1945. június 8-án tért vissza. Addig az osztály vezetését Bense Mária alorvosnő látta el. Kovács Tibor és Szigethy László is katonai szolgálatot teljesített a háború második szakaszában. Az 1944-es végzetes esztendő utolsó hivatalos kórházbizottsági ülését, október 10-én tartották, amelyen Bády István polgármester és Stockinger János megyei főorvos is jelen volt. Egyetlen programpontjuk a jegyzőkönyv szerint 31 8 egy tiszteletdíjas gyermekszakorvosi állás létesítése, amelyet a polgármester az 1944. november 13-i keltezésű „véghatározatában" engedélyezett. 31! ) Az érvelés érthető: a legközelebbi gyermekgyógyász Budapesten, Győr vagy Székesfehérvár kórházában található. Gyermekorvos a városnak mindenképpen kellett, lett is a kitűnően képzett Patonay János dr. személyében, önzetlen „közreműködését" az 1945-ös kórházbizottsági ülés jegyzőkönyvben rögzítette, s kívánta, hogy végleges állását a kórházon belül és osztállyal együtt nyerje el. 32 0 Az azonban meglepő, talán csak utólag, hogy a várható eseményekről nem esett szó. Pedig akkor már sejthető volt, hogy a gyermekszakorvosi állás megszervezésének indoklásában aligha esik latba a Duna északi partja, mint betegforgalmat növelő terület. A trianoni döntés visszaállítását a győztesek már nyíltan hangoztatták, s a jelzett időben már csak mi voltunk a biztosan vesztes Németország oldalán. A kórház orvosai politizálás helyett emberfeletti gyógyító munkát végeztek. Ám az ominózus kórházbizottsági ülésen nemcsak orvosok vettek részt (polgármester, jegyző, kórházi gondnok), netán rosszul ítélték voina meg a ránk zúduló történelmet! Elképzelhető, nagyobb emberekkel is előfordult már e politikailag huzatos hazában. Az 1944. október 10. és az 1945. augusztus 31. közötti eseményeket szinte naplószerűen rögzítette az utóbbi dátumkor készült és 63 pontból álló 34 oldalas kórházbizottsági jegyzőkönyv. 32 1 Kitűnik belőle először; hogy az igazoló bizottság senkit nem marasztalt el, tehát az esztergomi kórház dolgozói történelmünk egyik legnehezebb periódusában kitűnőre vizsgáztak. „Naivak" mégsem lehettek, ha mind élelmiszerből, kötszerből és gyógyszerekből igyekeztek minél nagyobb tartalékra szert tenni. Ami nem volt egyszerű feladat. A Kolos-kórházban igen sok menekülő orvos telepedett meg a családjával, a gyógyításba természetesen „besegítettek", pontosabban „szolgálati beosztást nyertek". 32 2 Név szerint a következő személyek: Dzsinich Antal egyet, magántanár Újvidékről, Papp Ferenc (később Nyugatra került), valamint Schnitzler József (Kossuth-díjas tüdősebész professzor lett Debrecenben), alorvosok Jászberényből, Obál Ferenc egyetemi adjunktus Kolozsvárról (jelenleg Szegeden fiziológus professzor), aki főleg svéd vöröskeresztes papírok beszerzésében jeleskedett, valamint Nagy Sándor kórházigazgató Losoncról. Az ungvári, jászberényi és kecskeméti kórház mozgatható anyagának (műszer, gyógyszer, fehérnemű) 64
