Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 20. század
nesen lehetetlenné válnék." 29 8 A bővítés, az egyesítés fenntartása és a renoválás egyaránt gondot jelentett, mivel a vesztes háború után akkora volt a pénztelenség, hogy fejlesztés helyett inkább a szanálás lett a „jelszó". A 449/1925-ös iktatószám alatt Gönczy Béla újabb beadvánnyal fordult a népjóléti minisztériumhoz, mert a kórházban akkora volt a műszerek elhasználódása, kopása, rozsdásodása, hogy azok már a gyógyulás eredményeit veszélyeztették. Az elrozsdásodott pléhtetők és csatornák pedig az épület állagát. Rendszertelen volt a vízellátás, ezért az építmények padlására víztartályokat kellett helyezni. A két kórház közös laboratóriumából hiányzott még egy mikroszkóp, centrifuga, az osztályokon alig akadt vérnyomásmérő készülék, a rozoga kerítés is felújításra szorult. Csak ezekre többszáz millió koronás költséget kalkuláltak. „Új építkezés, vagy átalakítás egyelőre tervbe véve nincsen, mert a Kolos és Simor kórházak egyesítése által ezeknek különben elkerülhetetlenül szükséges volta hosszabb időre meg van oldva. Ezen egyesítés fenntartása tehát feltétlenül szükséges, és az ezt biztosító szerződés meghosszabbítására irányuló eljárás feltétlenül megindítandó volna." Akadályát képezte a felújítási keret hiánya. Közben a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium a 26.100/1925/11. számú leirata szerint váratlan bővítést helyezett kilátásba. (Megjegyzendő, hogy az 1920. évi I. törvénycikk hatályba lépése után az egészségügy a Magyar kir. Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott, mígnem az 1932. évi válságra hivatkozva megszüntették, és önálló tárca helyett 1945-ig a Belügyminisztérium „Közegészségügyi Csoportjaként" működött, Johan Béla államtitkár vezetésével.) Az 1925. évi beadványában a Kolos-kórház még „fölöslegesnek" jelezte vissza a bővítési tervet, közben viszont a Simor-kórház káptalani tulajdonosa nem kívánta meghosszabbítani a szerződést, így Gönczy Béla igazgató Dümmerling Ödön budapesti műépítésszel mégis elkészíttette a kórházbővítés vázlatrajzát. Ismét felvetődött az I .és II. számú pavilonnak folyosóval, illetve közbeiktatott épülettel való összekötése, amely Gönczy halála után végleg lekerült a napirendről. A II. sz. pavilon melletti gazdasági épület mögé egy korszerű beosztású fertőző részleget, a telek jobb oldalán, a mostani ebédlő helyén pedig egy hármas beosztású belgyógyászati épületet terveztek. Bár a pályázat beküldése május 25-én megtörtént, a kórházigazgató kísérő szövegéből kiérezhető, hogy maga sem hisz annak megvalósításában. Ezért kéri a minisztériumot, hasson oda a két kórház együttmaradása érdekében. „A különválás a jelen stádiumban határozottan káros lenne a Kolos kórházra, a forgalmat itt minden esetre megcsappantaná, a Simor kórháznak pedig szintén nem adná meg a kellő kontingenst, s mindkét kórház fenntartási költségei lényegesen megdrágulnának és létfeltételei erősen meginognának." 29 8 Az igazgató szavaival a szerződés úgyis csak öt évre szólna, ezért a bővítő építést a jövőben mindenképpen pártfogolja. A tervezett III. számú pavilon, noha a fertőző osztályt és a belgyógyászatot egy út választja el egymástól, közös főpavilonnak számítana. A szerződés megújítása már azért is szükséges, mert különösen a dédelgetett összekötő épület elkészítése közben átmenetileg csökkenteni kellett volna a felvett betegek számát. Gönczy igazgató gyanúja beigazolódott. A tervezett bővítéshez állami támogatást nem kaptak, a Takarékpénztár magas kamatlábbal adott volna hitelt, ugyanakkor a két kórház állandó deficittel dolgozott. Kevés volt a fizető betegek száma, a rászorulókat viszont el kellett látni. Ilyen körülmé57
