Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 20. század
miatt használatba vette. A Kolos-kórház pedig a szomszédos Ivanovits-féle telken létesített akkor egy 50 ágyas fiókkórházat." 29 3 Furcsa helyzet állott elő 1916-ban. A belügyminisztérium kettő millió korona kiutalását helyezte kilátásba az esztergomi kórház bővítésére. Gönczy igazgató november 11-én 2417/1916 iktatószám alatt egy tervet nyújtott be egy új épület létesítésére, amely „mindazon betegek befogadására szolgálna, a kik a sebészeti osztály kibővítésével, s a szülészeti és nőgyógyászati osztály építése folytán a mostani belgyógyászati pavilonból kiszorulnának; tehát ezen új épület bel-, tüdő- és bujakóros betegek befogadására szolgálna." 29 4 A tervrajz szerint az épület egyemeletes, összesen 70 ágy elhelyezésére lenne alkalmas, abból 50 felnőtt és 20 a gyermekek részére. Az alagsorban két mosókonyha és egy raktárhelyiség kialakítására volna szükség, a betegszobák között két ápolónői szobára és teakonyhára. Ez a mai gyermekosztály helyén került volna kivitelezésre. A bővítési terv másik része volt: „a sebészeti és jelenleg még belgyógyászatinak nevezett pavilonok közti összekötő épület létesítése" 29 5. Ez az összekötő rész a bal oldalon, tehát a Bárány (ma Babits) utca felöli szárnyon került megtervezésre. Az összekötő épület vagy a műtők vagy fürdőszobák, esetleg Zander-terem befogadását célozta volna, ráadásul Gönczy szavaival: „az összekötő folyosó létesítése által az orvosi szolgálat egységesíthető lenne, s megszűnnék az a vergődés, a mely a betegeknek egyik pavilonból a másikba való örökös átcipelésével és áthelyezésével jár, s a mi a kórházi szolgálatnak és betegeknek oly sok kárt okoz." 29 6 A terv elég világos volt. Előtte már érkezhetett egy beadvány (eredetijét nem találtuk meg), ám az 1330/1916-os számú és szeptember 27-i keltezésű miniszteri válaszból kiderül, hogy elbírálni nem tudják, mert a rendeltetési tervrajz hiányzik. Hogy ez nem elutasító ürügy volt, bizonyítja Gönczy második beadványa, amelyben szabadkozva kifejti, hogy a tervek készítője a háborús viszonyok miatt hosszabb ideig kényszerült a távolmaradásra. Ekkor a kórház 162 ággyal rendelkezett, ami azt jelenti, hogy az 1902-es indulási szám pontosan százzal nőtt. Elsősorban belső átalakítások révén, amely fokozta a zsúfoltságot, no meg a két kórház együttesen. A tervezett 1916—1917-es továbbfejlesztés elmaradt, Gönczy szavaival: „a viszonyok végzetes fejlődése ismét gátat vetett felújult reményeinknek, s e miatt mikor a háború befejeztével a Vöröskereszt kórház ismét felszabadult, a kórház újra megragadta a kibővítésnek akkor egyedüli lehetőségét, a Simor kórházzal való egyesítést". 29 7 A minisztérium hozzájárulásával 1919. december 6-án a szerződést megkötötték, így felszabadult pl. a Simor kórház Zander-terme (gyógytornáterem), ugyanis egyetlen ilyen helyiség elegendő a két kórháznak. A szerződést 6 évre kötötték, amely 1925-ben lejárt. Közben a Kolos-kórház Zander-intézetét is meg kellett szüntetni. Veszély fenyegette a belgyógyászati pavilonban elhelyezett szülészeti osztályt, mert elvileg vissza kellett volna telepíteni a sebészeti részbe, amely azonban akkor is helyhiánnyal küzdött. Ám ha ez lehetséges is lett volna, Gönczy igazgatót idézve: „teljesen lehetetlen volna a Kolos kórház Il-ik pavilonjában felhalmozni mindenféle betegségben szenvedő mindkét nemű beteget. A tbc.-sek és luesesek elkülönítése a nagyobb férőhely dacára és dacára a két kórház egyesített voltának, most sem ideális, a Simor-kórház elvesztése esetén azonban egye56
