Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A mohácsi vésztől a törökhódoltság végéig
Némethy Lajos könyvében olvashatjuk: „a mi betegeinket és sebesültjeinket, a kik a többiekkel együtt Esztergomból el nem távozhattak, a törökök az ápolás és gondozásban, szorgalommal részesítették mindaddig, míg teljesen meggyógyultak. Így elbocsátva Torniellóhoz Komáromba érkeztek, a hol a többi katonák csodálkoztak azon, hogy annyi emberszeretet létezik a törökökben." 1 0' ! 1549-ben elhunyt Várdai Pál érsek, ez az ügyes diplomata főpap, akinek a káptalani kincsek megmentésében döntő érdeme volt, ezért Mátyás corvináival ellentétben az esztergomi könyvtár és kincstár szinte sértetlenül vészelte át a török időket. Várdai halála után Oláh Miklós lett a kinevezett esztergomi érsek, széles körű érdeklődésére jellemző, hogy az egészségügyi kérdések iránt is nagy figyelmet tanúsított. 10 4 1562-ben pestis pusztította Esztergomot. 1 0"' Lakossága jóformán kicserélődött. a káptalan elmenekülése után a környék településeinek lakói, a martalócokkal jött rácok, a Vízivárosba pedig elsősorban törökök települtek. 1543-tól ötven évre katonai egyensúly alakult ki a királyi keresztény és a szultáni haderő közt (a török hadsereg tagjai között akadtak nem mohamedánok is), amely 1593-ban megbomlott a nyugatiak javára, amikor Pálffy Miklós és Huszár Péter lovasai Pákozd mellett a nyílt mezőn először verték meg a törököket. A következő év tavaszán már Esztergom viszszafoglalására is megvolt a reális esély. A folytonos ágyúzás következtében 1594 május közepén a Víziváros nyugati falán 15 lépés széles rés keletkezett, 800 német—magyar önkéntes indult rohamra, hogy a résen át az erődítménybe jusson. Közöttük Balassi Bálint, aki Balassi András sokat idézett sorai szerint „Anno 1594. di Mai Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek a vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján általment a golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem." 10 6 A tragikus vég szemtanúja volt Dobokai Sándor jezsuita páter. „Az ifjú pap eközben lelkesíté, vigasztalta, bátorítá. A bátorlelkű hős halálában is mint lelkesedett költő nyilatkozott és szólt hozzá, midőn már a sebész az amputátio műtétéhez fogott, Virgil ismeretes versével felkiált: Nunc animis opus est Aeneam, nunc pectore firmo . .. Most kell bátorság a vitéznek (Aeneasnak), mostan erős szív." 10 7 Hogy mi lehetett a nézetkülönbség ,,az magyar barbély" és a Mátyás hercegé között a nagy költő súlyos sebeinek kezelésében, ma már csak találgatni, legjobb esetben valószínűsíteni tudhatjuk. Balassi Bálint lőtt sebet kapott a két combján, nyilván közel a térdízülethez. A borbélyfelcser fémkutasz bevezetésével állapította meg, hogy csontot és ízületet nem sértett. Ha a lövéskor nem fertőződött volna a seb, elvégezte maga a borbély, mitsem tudva még a sterilitásról. A lőtt sebeket a XVI. században kétféleképpen kezelhették. Hagyományos módszernek számított a seb tüzes vassal vagy forró olajjal való kiégetése, „mérgezettnek" tartották a sebet, 10 8 ezért égették ki. Ez kétségtelen vérzéscsillapító hatású is volt. A kiégetés, illetve a forró olajjal történő kezelés viszont fokozta a szövetelhalást, növelte a fertőzés veszélyét, és csökkentette a gyógyulás amúgy is csekély esélyét. Akadt viszont a XVI. században egy francia hadisebész, Ambroise Paré, aki 1537-es itáliai hadjáratuk alkalmával megfigyelte, hogy a ki nem égetett sebek (elfogyott az olaj, így lett a kényszerhelyzet korszakalkotó fel25
