Pifkó Péter [et al.]: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig

Nagy hagyománya volt a gyümölcs- és szőlőtermesztésnek. A mezőgazdaság városunkban is megsínylette az 1863. évi aszályt s nagy volt az éhínség, a nyomorúság. Akadályozta a közlekedés a gazdasági fejlődést. Az 1850-es években megépült a Bécs- Pest közötti vasútvonal, amely elkerülte Esztergomot, a Duna túlsó partján Párkány- Nánát érintette. Ezért jelentősen csökkent a Montból ideáramló piaci forgalom. A helyzet javítására indítványt nyújtottak be egy Újszőny- Esztergom Buda vasútvonal kiépítésére, de ennek csak módosított változata épül csak meg évtizedekkel később. A városnak a vasút mellett egyéb ipari ábrándjai sem váltak valóra. A kisüzemek továbbra sem fejlődtek a kívánt mértékben, nem képviseltek tőkeerőt, s mindez nem eredményezett társadalmi változásokat. A jelentősebb ipari üzemek hiánya kihatott a város területi növekedésére, a népesség számára, s a lakosság foglalkozási és vagyoni tagozódására egyaránt. A népesség alakulása úgy mutatkozik meg, ha összevetjük adatainkat egy korábbi felméréssel. Amikor Rudnay Sándor 1820-ban visszatért a városba, s megkezdte a főszékesegyház építését, akkor 10169-en laktak a négy településen, s ez négy év alatt 11 157 főre emelkedett. Ez a szám 1850ben mindössze 11 661 fő volt. A nemzetiségek megoszlásában egyértelműen érezhető a reformkori magyarosodás hatása. 1850-re a négy városrész lakóinak többsége római katolikusnak és magyarnak vallotta magát. A német nyelvet elsősorban a szabad királyi városi iparosok, s az ekkor Szenttamáson élő zsidóság használta. A Bach korszak németesítő politikát folytató hivatalnokai 1859-re csak kilencvenöttel növelték a német anyanyelvüséget vállalók számát. Esztergomban a szabad királyi városban a 8700 fős lakosság 11 százaléka, 968 fő felelt meg a cenzus követelményeinek. Gyár után senki sem adózott a városban. A választójogosultak legnagyobb része a birtoka után adózókból került ki. A kézműves ipar után adózók 50 százalékát találjuk a választók között. A kereskedőknek, fuvarosoknak, szekereseknek, mindössze 10 százaléka rendelkezett választójoggal. Ezek a számok is jól mutatják a kisipar és a kereskedelem erőtlenségét, a közügyekben való részvételük kis mértékét. A megyei és városi hivatalokban, valamint az önálló irodákban működő jogászok és egyéb értelmiségiek száma 112 fő volt a királyi városban. 1860-ban a birtok és a mesterség után adózók száma alig változott, csekély mértékű növekedés mutatható ki a szekeresek, szállítók számának növekedésében. Nagyobb mértékben növekedett a választó kereskedők száma. 1867-ben az 1840-es évekhez hasonlóan a legtöbb adót fizetők a királyi város területén a gazdálkodók és szekeresek köréből kerültek ki. Az első kereskedő a 12. helyet foglalta el a legtöbbet adózók listáján. 18