Pifkó Péter [et al.]: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig

A szabad királyi várost is visszahelyezték törvényes jogaiba. Besze János választási elnök irányítása alatt hatvanhat képviselőtestületi tagot választottak. akik közül harminchárom a papok, ügyvédek, kereskedők közül került ki, a másik harminchárom pedig a földművesekből. Megválasztották a város tisztviselőit, élükön Kollár Antal főpolgármesterrel. A szabadságharc bukásától a kiegyezésig a város fejlődése lelassult, bár a társadalmi élet egyes területein előrelépés mutatkozott. A város fejlődését nehezítette a korábbiakban felvázolt fejletlen gazdasági élet, ipar és tőkeszegénység. A legtöbb tőkét az 1844-ben megalakult Takarékpénztár képviselte, létrehozásában nagy szerepe volt annak az értelmiségnek, amely az érseki udvart és a fökáptalant övezte, valamint a megyei és városi tisztikarnak, s a városban a hivatalok miatt nagy számban megforduló birtokosoknak. A szabadságharc bukásával a takarékpénztárt is súlyos veszteségek érték a magyar bankjegyek elértéktelenedése miatt. A gazdálkodás az önkényuralom éveiben nehezen indult meg. így ír erről Reusz József a Takarékpénztár volt igazgatója: "Amint a szabadság, egyenlőség és testvériség nemes eszméinek dühe és amint a zászló hordozóinak karjait a rablánczok megbéníták, éppen úgy nyűgözte le a hatalom a társulat szellemi életét." A takarékpénztár csak az 50-es évek második felében lábalt ki a válságból. A legfőbb nehézséget fejlődésében az jelentette, hogy nem mutatkozott kereslet a pénz iránt, s ezért nem tudták a betéteket biztonságosan befektetni. A Takarékpénztár helyzete jellemezte egyben a város nehezen bontakozó gazdasági életét is. Továbbra is kisüzem maradt az Oltósy-féle meggyfagyár, s az Eggenhoffer Tamás alapította téglagyár. Az agyagipar Mezei Flónsnak a hatvanas évek elején alapított fazekasműhelyével volt jelen Esztergomban. Később kályhagyárrá fejlődött a kisebb műhelyek közül a Magyary család fazekasmühelye is. A Brutsy család 1850-ben alapította szeszgyárát, amely a század utolsó negyedében válik helyi viszonylatban jelentősebb üzemmé. Működik már ezekben az esztendőkben a Prímási vasgyár néven emlegetett műhely is a Vízivárosban. A királyi városban 1853-ban az Etter - féle serfőzdén és az ecetgyáron kívül egyebeket nem említ Palugyay a királyi városokkal foglalkozó munkájában. Említést kell még tenni a malomiparról, amit a Dunán sorakozó számos malom jelentett. A város lakosságának igényeit azonban jobbára az 55 céhbe tömörült kézmüiparosság (504 fő) elégítette ki. A kereskedőket (70 fő ) az 1851. július 5-én megalakult kereskedői testület tömörítette. Legmódosabbak a liszt-kereskedők voltak, de nagy piaccal bírt a füszer-és vaskereskedelem is. A népesség nagyobb felének a földmüvelés biztosított megélhetést. Az 1850-es évek közepén a lakosság 58 százaléka volt agrárfoglalkozású. 17 Í^Zoog