Pifkó Péter [et al.]: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig

így Esztergom 1683-ig ismét török kézre jutott. Ekkor Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly egyesített csapatai elfoglalták Párkányt. majd a várban lévő török helyőrség is megadta magát a szabad elvonulás reményében. A felszabadító csapatok október 28-án vonultak be ünnepélyesen a várba, s Te Deumos hálaadást tartottak az épen maradt Bakócz - kápolnában. Esztergom környéke, a törökkel vivott harcok során teljesen elpusztult, elnéptelenedett. Az újra települő lakosság a középkori alapokon négy önálló települést hozott létre. A királyi várost 1708-ig a Budai Kamarai Adminisztráció igazgatta, a Víziváros az érsek birtoka, s Szentgyörgymezö ugyancsak az érsek jobbágyfaluja volt. Szenttamást a káptalan birtokolta. Ez a négy település az 1895-ös egyesítésükig külön közigazgatás alatt működött, de politikai, társadalmi, gazdasági és kulturálisa fejlődésük elválaszthatatlan egymástól. A felszabadító harcokat követően az élet a legtöbb ostromot megért Vízivárosban indult meg elsőnek. Rövidesen egyházi majd közigazgatási központ lett. Először a ferencesek, majd a jezsuiták telepedtek meg itt. Rendházaik felépítésével és az 1687-ben megnyílt jezsuita gimnáziummal városias külsőt adtak a vár alatti településnek. Kedvezően hatott a Víziváros fejlődésére, amikor 1690-9l-ben a vármegye is itt rendezkedett be. s ezzel a vármegyei közigazgatás központjává vált. A város erőteljesebb fejlődésére mutat az is, hogy míg Szenttamáson a 17. század végére 13 zsellér. 21 zsoldos katona és 15 rác bírt saját házzal, addig Vízivárosban 1699-ben már 93 jobbágycsalád lakott fából, sövényből épített házaikban. Az 1683-as felszabadító harcok után a hajdani középkori királyi város házai és az azt körülvevő falak is romokban hevertek, nem nyújtottak semmi védelmet. Ezért a város a harcok alatt szinte teljesen elnéptelenedett, alig maradt 400 lakosa. Megfogyatkozott a török uralom alatt betelepült rác lakosság is, amelynek nemessége és polgársága elmenekült. Helyükbe új lakók csak Érsekújvár (1685) és Buda (1686) felszabadítása után érkeztek. Legnagyobb részben a feudális kötöttségek elől menekülő jobbágyok, a várőrséghez tartozó katonák és családjaik, valamint az itt maradt rácok népesítették be a várost. A lakosság számát növelték az armális nemesek, valamint a német, cseh és morva területekről beköltöző iparosok. Az új honfoglalók az ingyen kapott telkekre a romokból építették fel házaikat. Kő alapra vályogból, sárból húzták fel a falakat, s a házakat náddal vagy szalmával fedték be. 1698 körül a királyi városban épített földszintes palotát Bottyán János, aki akkor császári huszár ezredes volt. Házát 1698-ban E Lipót nemesi kúriává avatta. Bottyán 1704-ben átállt Rákóczi oldalára. A várparancsnok Kukländer ekkor elfogatta, házát és egyéb javait lefoglalta. 10