Osvai László: Az Esztergomi Kolos Kórház építéstörténete 1892-1902

1900

Az Országos Orvosszövetség nevé­ben: dr. Kétly Károly, dr. Konrád Márk, dr. Schwarczer Ottó, dr. Jendrassik Ernő A város nevében: Vimmer Imre, Frey Ferenc, Niedermann József, Kollár Ká­roly A hitközségektől: dr. Fehér Gyula, Csupics Emil, dr. Weisz Izsák A takarékpénztártól: Reusz József A kórházépítő Bizottság nevében: dr. Helcz Antal, Bleszl Ferenc, Vajda Géza, Bobula János, dr, Gönczy Béla, dr. Ván­dor Ödön, Zsiga Zsigmond, Stahl Fe­renc, valamint Pfalcz József vállalkozó. Kalapácsütéseket tettek, de jelszava­kat nem mondtak: Boltizár József, Andrássy János, Kétly Károly, Vimmer Imre, Frey Ferenc, és Reusz József Az alapkőbe elhelyezték valamennyi adakozó nevét, közöttük a filléres ado­mányozók nevét is. Fehér ruhás mun­káslányok és fehér kötényes kőművesek segédkeztek az alapkő letételénél. Eközben dr. Walter Gyula a követ­kező rövid záróbeszédet intézte az egy­begyűltekhez (101): "Szerencsés találkozása a véletlen­nek, hogy épp azon napon teheti le vá­rosunk egy közegészségügyi intézet alapkövét, midőn e fontos állami ér­dek melegkeblű képviselői tisztelik meg szerény faluit. Talá n nem minden öröm nélkül és megelégedés nélkül látják hazánk e je­lesei, hogy azok az eszmék, amelyek di­adaláért küzdenek, erős visszhangot keltettek kebleinkben. A közegészségügy lelkesebb és erélye­sebb felkarolása, mind nagyobb hódí­tásokkal dicsekedhetik. E hódítások eredménye az a nemes törekvés is, amely Esztergom városát arra indította, hogy régi, a mai igé­nyeknek már meg nem felelő kórházéit ujjal cserélhesse fel. Evek óta küzd, fárad, dolgozik, ter­vez a város, hogy egyik legégetőbb szük­ségesjótékony intézményének létet ad­hasson. Az alapkő letétele, amelyet a püs­pök úr ő Méltósága az imént végezni kegyeskedett, nemcsak magvalósulása a város forró óhajéinak, hanem jutal­ma azon szívós kitartásnak is, amellyel a nemes eszmét megtestesítem töreke­dett. Bizonyítéka ez alapkő letétele azon ténynek is, hogy az a város, amelynek területén egykor a haza legjelentéke­nyebb kulturális és jótékony intézmé­nyei virágoztak, hű maradt hagyomá­nyaihoz. Kívánhatnák ugyan, hogy minél kevesebben legyenek kénytelemek ez in­tézet áldásait igénybe venni. A beteg­ségeket azonban épp oly kevéssé lehet megszüntetni, mint az élet egyéb ter­heit és bajait, keserűségeit és sanyarú­ságait eltüntetni. Azon forró óhajtást kell tehát in­kább tolmácsolnunk, hogy felelje n meg az intézet minél tökéleteseiben azon 77

Next

/
Thumbnails
Contents