Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

DR. LEHOTKA MARIA Kedves Mária! Közelgő születésnapja alkalmából szeretném köszönteni! Megtudhatják az olvasók, hogy hányadik, vagy tegyük túl magunkat ezen a kérdésen? - Sajnos tavalytól már nem kell fizetnem a tömegközlekedésért, vagyis 66 éves vagyok. Mégis a kórházban, szakrendelése megkezdése előtt beszélgetünk. Ezzel az életkorral Ön a rangidős kórházi orvos? - Ketten vagyunk rangidősek Zámbori Jánossal. Együtt kerültünk a kórházba 1962-ben. Idézzük fel ezt az 1962-es évet. - A mi egyetemi évfolyamunkból - több mint 400-an voltunk - lien jöttünk Esztergomba. Kopasz Laci és én kerültem a belgyógyászatra, Pontvos Éva a szemészet' j re, a sebészetre ICusinszki Péter és Horváth Jutka, Melis Laci a fertőzőre, Polonyi Dezső a röntgenbe, Nemes Tamás a Gyermek Osztálvra, Kelemen Jancsi a dorogi belgyógyászatra. Szontagh Csaba a szegedi egyetemről jött velünk egyidőben. Mielőtt ismerkednénk az 1962es kórházzal, menjünk vissza az időben. Ön miért választotta az orvosegyetemet? - Budapesten születtem, a Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztem. Az akkor még csak leánygimnázium volt. A gimnázium igazgatónője sorra járta a külvárosi iskolákat és a kitűnő rendű tanulókat összegyűjtötte. Az érettségi után egyből felvettek az egyetemre. Volt orvos a családban? - Nem, édesapám több szakmával rendelkező munkás volt, édesanyám pedig fodrász. Annak, hogy orvos lettem külön története van. A háború alatt mi kimenekültünk Érdre egy kis faházba. Édesapám úgy hitte, a háborúnak hamar vége lesz, és majd visszaköltözünk. Sajnos ebben tévedett. Amikor édesapám visszajött a „malenkíj robot"-ból, csak akkor tudtunk visszaköltözni. 3 évet töltöttünk abban a faház61