Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

Intézet elméletileg egy jó választás lehetett volna. De én azt gondoltam, hogy összeomlik a világ, ha én nem betegek közelében kezdem el a munkámat. Fellebbeztem, sikerrel, mert végül tüdőosztályos állást kaptam a Korányiban. Később azonban úgy éreztem, hogy akkor mi ott a beteget csak a derekától a nyakáig értékeljük és vizsgáljuk. Ebben az időszakban ugyanis a Korányiban döntően csak TBC-s betegekkel foglalkoztak. Föltámadt bennem a vágyakozás, hogy ennél egy sokkal mélyebb, kiterjedtebb képzésben részesüljek. A tüdőgyógyászat viszont védett, vagy zárolt szakma volt, abból Budapesten nem lehetett kilépni. - Mégis elkerült Esztergomba. - Valóban, férjem Esztergomból kapott egy olyan állásajánlatot, ami nagyon kedvezőnek látszott és így az akkori 33 m2 lakásunkat el tudtuk cserélni és sikerült kilépnem a tüdőgyógyászati szakmából. Központi gyakornoki állást kaptam Esztergomban. - Három évet töltött városunkban. Ön kikre emlékszik vissza, milyen volt kezdő orvosnak lenni 1959-ben? - Bárdy Károly volt az igazgató és Rajner Muki bácsi a belgyógyászat vezetője. 90 ágyon hárman-négyen dolgoztunk. Holló János, Tábori Lajos és még egy kollega nő. Rendkívül sok volt a munka és az ügyelet. Baráti, szinte testvéri kapcsolat volt közöttünk, ilyen viszony volt a társosztályokkal is elsősorban a sebészettel. Ott Juhász László alakja tölti ki az én emlékeimben az esztergomi időszakot. Az ő személyisége döntő volt a mi fejlődésünk szempontjából. Nemcsak szakmát, hanem rengeteg más dolgot is lehetett tőle tanulni. Több esetben előfordult, hogy mi belgyógyászok be is mosakodhattunk vele az éjszakai ügyeletekben. Az ügyeletekben egyébként sokszor összejöttünk kórházi orvosok és ilyenkor világmegváltó dolgokról beszélgettünk, átadtuk egymásnak tapasztalatunkat, vitáztunk. Óriási emberépítő lehetőség volt ez a közösség. Juhász László mellett Mohos Zoltánra emlékszem vissza, mint aki legtöbbet adta nekem. Azt szoktam mondani, hogy a belgyógyászatból két nagy tanítómesterem volt. Az első Mohos Zoltán, pedig O laboros volt, a másik pedig Mosonyi professzor. - Milyen volt a kapcsolata közvetlen főnökével, Rajner Muki bácsival? - O rendkívül gyorsan tudott a betegekkel kapcsolatot alakítani, ez volt a legfontosabb, amit meglehetett tanulni tőle. Néhány szóval, mozdulattal, sablonos vagy rutinosnak tűnő kérdéssel- de mégis személyre szólónak tűnve- mindenkit meg tudott szólítani. - Amikor letelt az idő nem lehetett arról szó, hogy meghosszabbítsák a gyakornoki időt? - Nem hosszabbították meg, de én úgy fogtam fel, hogy a sors így akarja. Férjem állása nem vált be, igazán nem találta meg a számítását és neki módja volt ismét Pestre jönni. Mindezek mellett szép emlékekkel gondolok vissza Esztergomra. Az a vágyam, ami engem elűzött a tüdőgyógyászattól, az itt kiteljesedett, mert a szakmában mindent láthattam, az agytumortól a vese körüli tályogig, és még hosszan sorolhatnám 26