Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

Intézet elméletileg egy jó választás le­hetett volna. De én azt gondoltam, hogy összeomlik a világ, ha én nem betegek közelében kezdem el a mun­kámat. Fellebbeztem, sikerrel, mert végül tüdőosztályos állást kaptam a Korányiban. Később azonban úgy érez­tem, hogy akkor mi ott a beteget csak a derekától a nyakáig értékeljük és vizs­gáljuk. Ebben az időszakban ugyanis a Korányiban döntően csak TBC-s bete­gekkel foglalkoztak. Föltámadt ben­nem a vágyakozás, hogy ennél egy sok­kal mélyebb, kiterjedtebb képzésben részesüljek. A tüdőgyógyászat viszont védett, vagy zárolt szakma volt, abból Budapesten nem lehetett kilépni. - Mégis elkerült Esztergomba. - Valóban, férjem Esztergomból kapott egy olyan állásajánlatot, ami na­gyon kedvezőnek látszott és így az ak­kori 33 m2 lakásunkat el tudtuk cserél­ni és sikerült kilépnem a tüdőgyó­gyászati szakmából. Központi gyakor­noki állást kaptam Esztergomban. - Három évet töltött városunkban. Ön kikre emlékszik vissza, milyen volt kezdő orvosnak lenni 1959-ben? - Bárdy Károly volt az igazgató és Rajner Muki bácsi a belgyógyászat ve­zetője. 90 ágyon hárman-négyen dol­goztunk. Holló János, Tábori Lajos és még egy kollega nő. Rendkívül sok volt a munka és az ügyelet. Baráti, szinte testvéri kapcsolat volt közöttünk, ilyen viszony volt a társosztályokkal is első­sorban a sebészettel. Ott Juhász Lász­ló alakja tölti ki az én emlékeimben az esztergomi időszakot. Az ő személyisé­ge döntő volt a mi fejlődésünk szem­pontjából. Nemcsak szakmát, hanem rengeteg más dolgot is lehetett tőle ta­nulni. Több esetben előfordult, hogy mi belgyógyászok be is mosakodhat­tunk vele az éjszakai ügyeletekben. Az ügyeletekben egyébként sokszor össze­jöttünk kórházi orvosok és ilyenkor vi­lágmegváltó dolgokról beszélgettünk, átadtuk egymásnak tapasztalatunkat, vitáztunk. Óriási emberépítő lehetőség volt ez a közösség. Juhász László mel­lett Mohos Zoltánra emlékszem vissza, mint aki legtöbbet adta nekem. Azt szoktam mondani, hogy a belgyógyá­szatból két nagy tanítómesterem volt. Az első Mohos Zoltán, pedig O laboros volt, a másik pedig Mosonyi professzor. - Milyen volt a kapcsolata közvetlen főnökével, Rajner Muki bácsival? - O rendkívül gyorsan tudott a be­tegekkel kapcsolatot alakítani, ez volt a legfontosabb, amit meglehetett tanul­ni tőle. Néhány szóval, mozdulattal, sablonos vagy rutinosnak tűnő kérdés­sel- de mégis személyre szólónak tűn­ve- mindenkit meg tudott szólítani. - Amikor letelt az idő nem lehetett ar­ról szó, hogy meghosszabbítsák a gyakor­noki időt? - Nem hosszabbították meg, de én úgy fogtam fel, hogy a sors így akarja. Férjem állása nem vált be, igazán nem találta meg a számítását és neki módja volt ismét Pestre jönni. Mindezek mel­lett szép emlékekkel gondolok vissza Esztergomra. Az a vágyam, ami engem elűzött a tüdőgyógyászattól, az itt ki­teljesedett, mert a szakmában mindent láthattam, az agytumortól a vese körüli tályogig, és még hosszan sorolhatnám 26

Next

/
Thumbnails
Contents