Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

az eseteket. 1963-ban készültem a szakvizsgára és terhes lettem a második gyerekemmel. így aztán nagyon nehezen kaptam állást Budapesten. - Hogyan sikerült ez mégis? - Én még az utolsó évfolyam tagjaként a 1 laynal Klinikára jártam, ott volt Mosonyi professzor akkoriban adjunktus. O korábban néhányszor vizsgáztatott és be is jártam dolgozni. Szóval ismert engem. Elmentem hát hozzá és megkérdeztem, hogy bár terhes vagyok, nem tudna egy státuszt biztosítani számomra az osztályán. Azt felelte, nyugodtan szüljem meg a gyermekemet, és később idejöhetek a klinikára. Szerződéssel több helyen dolgoztam, míg ez a vágyam teljesült. Például EKG-szakrendelést csináltam Rákoskeresztúron és reuma szakrendelést is vezettem. - Meddig dolgozott a klinikán? - Mosonyi professzor osztályán több mint húsz évig dolgoztam és ez meghatározó volt az életemben. Szerencsém volt, mert egy olyan emberi közösségben sikerült ezt az időt eltöltenem, ami nem mindenkinek adatik meg. A professzor úr olyan személyiség volt, amilyen már nem nagyon van a mai orvosok között. Aktívan zenélni nem tudott, de szerette a muzsikát, szerette az irodalmat, a művészeteket, a politikától a futballig mindenben tájékozott volt. A reggeli megbeszélések, amelyek a betegekkel kapcsolatos dolgokat voltak hívatva megtárgyalni, soha nem csak a szakmával foglalkoztak, mindig akadt öt-tíz perc arra, hogy irodalmi élményekről, vagy aktuális politikai kérdésekről beszélgessünk. Mosonyi professzor úr az osztályt nem engedte egy irányba szakosodni. Kardiológia, endokrinológia és hematológia, később az onkológia volt a fő irányzat. Ő mindenkit ezen területek felé orientált. Én magam akkoriban nem ismertem a hematológiát. Hitelen kellett átvennem egy kollega munkáját és így indult a hematológiai érdeklődésem. A professzor úr nem engedte, hogy csak egy területtel foglalkozzunk, nekem például számos előadást kellett tartanom endokrinológiából és kardiológiából is. - Valamikor ilyenek voltak Esztergomban is a megbeszélések. Ezzel kapcsolatban kérdezem hová tűntek véleménye szerint azok az egyéniségek az orvoslásból, akik nemcsak szűk szakmai kérdésekben tudnak felmutatni valamit? - Tizenegy éves voltam, amikor a háború elérte az országot. A háború kitörése választóvonal ilyen szempontból is. Annak előtte én úgy emlékszem vissza, minden jósló probléma ellenére, hogy nyugodt polgári világban éltünk. Emlékszem a közös vasárnapi ebédekre, a társasági életre. Édesanyám összejöveteleket rendezett, de ez nem olyan volt, mint manapság, hogy összejönnek, isznak, cigarettáznak és szidnak másokat az emberek. Ott irodalmi élményekről, utazásról, moziról esett szó. Az a típusú ember, aki ebben a milliőben nőtt fel. másként látja később is a világot. - Milyennek látja az On után jövő generációt, vagy generációkat. Van-e igény bennük az ilyen típusú kultúrára? 29