Osvai László: Orvosportrék Esztergomból
Előszó
és azt mondta: "rendben magát kiengedem". Hogyan találtad meg Nyergesújfalut? Motorral indultam állást keresni. Kinéztem az Orvosi Hetilapból, hol van belgyógyászati állás. így jutottam el Nagyigmándra. Az ottani érdeklődés után haza indultam és pihenésképpen megálltam Esztergomban. Gondoltam, ha már erre járok, megnézem a kórházat. Itteni nézelődésem során, a Rendelőintézet lépesőjén nyakamba borult egy fiatalember, akit hirtelen nem is ismertem meg. Dr. Zágonvi László volt. Néhány évvel előbb a nyíregyházi kórházban feküdt és én voltam a kezelőorvosa. O akkor a nyíregyházi helyőrségnél volt katonaorvos. Beszélgetni kezdtünk, és amikor megtudta, hogy állást keresek, azzal biztatott, hogy Nyergesujfalun nyílik egy új Rendelőintézet. Nekem a Schwarcz Pali báesi jó emberem- mondta Zágonyi Laci. Schwarcz Pál dr. volt a Rendelő Intézet nagytekintélyű igazgatója. Bement hozzá és mivel Schwarcz Pali bácsi apja is szabolcsi volt, és mert megnyertem a szimpátiáját megkaphattam az állást. Május végén már szervezhettem az intézetet Nyergesujfalun. Mesélj a kezdetekről! Kezdetben még esak egy fogász kollega dolgozott itt. Megszerveztem a belgyógyászati szakrendelést, kislabor létesült, majd később röntgen is. Az életem folyamán több helyen is dolgoztam, de mindig úgy sikerült maximálisan megszerveznem a munkát, hogy az nekem, beosztottjaimnak jó legyen, szeretettel, örömmel dolgozhassanak és a betegeket mindenben jól ellássuk. Schwarcz Pali bácsinak köszönhettem az EKG, majd a röntgen készüléket is. Nem hiányzott az osztályos háttér? Olyan jó kapcsolatom volt az esztergomi kórházzal, hogy nem volt probléma a betegek elhelyezése. Tudomásul vettem, hogy az osztályos munkám bármilyen szép és jó is volt végetért és igyekeztem az új területen a maximumot nyújtani. Mesélj, kéjek az akkori kollegáidról, kiket találtál itt, és kikkel dolgoztál együtt? Az Esztergomi Kórház igazgatója az akkori orvosok közötti ellentétek eszközéül is fel akart használni, ugyanis valami miatt nem akarta, hogy Lélek István legyen az új belgyógyász főorvos és felszólított, hogy adjam be én is a pályázatomat. Én ezt nem vállaltam. Jól éreztem magam Nyergesujfalun és nem akartam egy méhkasba kerülni. Nyergesen akkor Tábori Lajos bácsi volt a körzeti orvos. Idős jóindulatú kollegának ismertem meg. Csenkey Lóránd üzemorvos volt. O később a szakma áldozata lett. Füveken keresztül dolgozott a Viscosa Gyárban, ahol a szénkcneg egészségromboló hatásának elismertetéséért sokar kellett harcolnia. Az esztergomi neurológusok a szénkéneg okozta rokkant betegekre éveken keresztül, azt mondták, hogy ez egy sorsszerű megbetegedés. Lélek doktor kísérletei is besegítettek abba, hogy elismerjék, hogy a szénkéneg cerebrális ártalmakat okozó hatását. Csekey Lóránd hosszú ideig volt az Eternit Gyár üzemorvosa is. Nem véletlen, hogy halálát hasi mesothelioma okozta. A gyári rendelő ablaka az üzem felé 208