Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

gomba jött, én mutattam meg neki a környéket. Sokat beszélgettünk. Sajnos később úgy alakultak a dolgok, hogy azt éreztem teljesen felesleges vagyok. I Item az orvosiban. Operálni alig operálhattam, még asszisztálni sc írtak ki. Ugy döntöttem, hogy el kell mennem. - Ila már ez volt a elöntésed, nem gondolkodtál azon, hogy a sebészetet folytasd? Nem. Elkésett dolog lett volna. Magyarországon egy 48 éves sebész már senkinek sem kell. Tanulság volt számomra, hogy egy helyen megmaradni ennyi ideig nem lett volna szabad. Voltak pedig hívásaim. Lehettem volna a tatai edzőtábor főnöke. Ha akkor azt elfogadom, már az egész világot bejárhattam volna. - Ha egy 4X éves sebész nem kell ma, akkor mi a helyzet a mai fiatalokkal, ők hogy válhatnak sebésszé? A mai fiataloknak sok biztatást nem tudok mondani. Volt nálam, a múltkorában cgv fiatal kollega, aki egy fővárosi klinikára készült. Elmondta neki az ottani professzor, hogy jöjjön, de arra számítson, hogy operálni csak 10 év múlva fog. Az én véleményem szerint viszont, legalább 10 év állandó gyakorlat kell ahhoz, hogy valakiből sebész legyen. - Milyen lehetőségeid adódtak? Mit szólt a döntésedhez az édesapád? () haragudott, hogy feladtam. Büszke volt arra, hogy a fia sebész és nem családorvos. Pedig én eldöntöttem, hogy körzetbe megyek. Nézegettem az álláshirdetéseket. Majosházán ki is néztem egy helyet, de azt nem sikerült megszereznem. Itt Tokodon régebben sohasem jártam. Amikor Egervári Laci az elődöm meghalt ide adtam be a pályázatomat. 13 pályázó közül kaptam meg az állást és így kerültem ó évvel ezelőtt Tokodra. - Könnyű szívvel hagytad ott Esztergomot? Amikor eldöntöttem, hogy eljövök 23 év után ez azért nem volt egy egyszerű döntés. Számomra az volt az elégtétel és a megbecsülés jele, hogy egy búcsúztatót szerveztek nekem. Teljesen rosszul voltam annyira meghatott a dolog. Nem mindenkinek adatik ilyen meg! - Hogy volt bátorságod 23 év sebészeti gyakorlat után, az orvoslás egy merőben más területére menni? Sajátos szemléletet tanultam. Nem csupán az a fontos, hogy operálj. A betegekkel előtte és utána is foglalkozni kell. Nem féltem az új feladattól. Persze óriási különbség van abban, amit most és amit régen csináltam. Viszont az is igaz, hogy a kórházi orvos egyszer látja a beteget és lehet, hogy többé soha. Itt rá vagyok kényszerítve, hogy még akkor is lássam, ha történetesen nem akarom. Nagy szerencsém, hogy akkora a kórházi hátterem, hogy mindenkinek mindent cl tudok intézni. Ezért szeretnék is mindenkinek köszönetet mondani. Nagyon jó maradt a kapcsolatom a kórházi kollegákkal. Szerencsés voltam annyiban is, hogy amikor ide kerültem, akkor vezették be a kártyarendszert. Gyakorlatilag az egész falut átvizsgáltam tetőtől talpig ennek kapcsán. Hogy volt értelme arra csak 1 példát hagy mondjak. A kezdeti időben 193