Osvai László: Orvosportrék Esztergomból
Előszó
nalitás, hogy 32 évesen nem szerettem volna beülni egy szociális otthon előszobájába, hisz a rehabilitáció és ezen belül különösen a psvchiatriai rehabilitációs intézmények zöme ezt jelentették. Ott borzasztó nehéz szakmai munkát végezni, egzisztenciálisan anyagilag is ellehetetlenültem volna. Egy szakmai levezetésnek megfelelt volna, de egy szakmai kezdésnek nem. 1988-ban még nem éltük a vállalkozók korát, honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen sikamlós, gazdaságilag nem körülhatárolt területre merészkedj? Amikor Mersánv Gézánál előálltam a Rehabilitációs KFT ötletével, ő hátradőlt a székében és azt mondta, olyan vagyok, mint a betegeim. Eltelt néhány hét, amikorra sikerült elég világos struktúrába foglalni mindazt, amiből kinőtt ez az intézmény. A psvchiatriai rehabilitáció elképzelhetetlen szociális rehabilitáció nélkül. Ennek eszközrendszerét nem a kórházon belül kell elképzelni. Ez persze egészen más világ, sok jogi és egyéb más ismeretet igényel. Mindezekkel meg kellett ismerkedned? Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a szakvizsgám után a polcomon megszaporodtak a jogi, közgazdasági könyvek. Az viszont egy személyes adottság, hogy világ életemben csapatjátékos voltam. Nem tudtam magamról elképzelni, hogy elvégzek még 1-2 fakultást, jogi és közgazdasági ismeretek megszerzése céljából. Egy elfogadható szintű általános tájékozottságra törekedtem, és ezen felül pedig munkatársakat kerestem. Egyedül ezek a dolgok sem mennek. Emlékszem néhány évvel ezelőtt előjöttél az egészségpénztárral kapcsolatos ötleteddel. Sokakat megdöbbentettél vele. Ma pedig azt hallod a médiákban, hogy kapsz állami nyugdíjat és légyszíves fizesd be magad egy önkéntes pénztárba. Azt mondják, kapsz egy állami alapellátást és fizesd be magad egyéb szolgáltatásokra egy önkéntes egészségpénztárba. Hiba volt akkor előjönni ezzel az ötlettel. Az orvosi szakma még nem látta magát fenyegetetve. Akkor úgy éreztem az addigi paraszolvenciás rendszernek nincs jövője, sem etikai sem gazdasági vonatkozásban. Érezhető volt, hogy rendkívüli ellentmondásokkal és konfliktusokkal lesz megterhelve ez a rendszer. Komoly tanulság volt számomra, hogy nem szabad jó ötletekkel ideje korán előjönni, mert elkerülhetetlen a bukás. Ma már könnyű azt mondani, hogy csinálni kell, hisz úgy tudom a Vaszary Kolos Kórháznak is lesz nyugdíj pénztára. Egyébként én jelenleg az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak szövetségének az egészségbiztosítási alelnöke vagyok. Tagja vagyok a Pénztár Tanácsnak is, ami ezeknek a pénztáraknak szakmai, konzultatív, felügyeleti szerve. Ezt a Tanácsot a Pénzügy- a Népjóléti Minisztérium a TB Önkormányzatok és a biztosító pénztárak hozták létre. Részt veszek ezzel kapcsolatban törvényelőkészítő munkákban is. Adva van egy sikeres orvosi pálya, hisz fiatalon vezető főorvos lettél, adva van egy sikeres üzletemberi pálya. Ez a kettő nagy perspektívát, kifutási lehetőséget biztosít. Ezekután elvállaltál egy politikai posztot 130