Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából

Török világ Esztergomban

— 312 — ván egy hét alatt felépítették. Két száz gyalog németet helheztetvén belé, elegendű lövő szer­számmal és egyéb munitiókkal és éléssel. Igen orrában levén az töröknek, mivel Esztergomnak nagy akadályára leszen annak őrizetire avagy, hogy még többet is valamit akarnak cselekedni, de felesen vannak mostan egyben gyűlve, magyar hadak is mennek hozzájok, az mint hallom, lesz­nek nyolczezerig magyarokkal együtt. Elválik nem sokára mihez fognak, ha ugyan török ellen le­szen. Talán le akarják magokról az suspitiót vetni, kivel eddig vádoltattanak, hogy a töröknek nem vétnek.« 1) 1652. április 22-én történt Vezekénynél ama vérengző csata, amelyben egy nap alatt négy Eszterházy veszítette életét és pedig László, Mik­lós nádornak fia 26 éves korában, Ferenc, Pál­nak fia, Tamás és Gáspár, Dánielnek fiai. E csa­tában az esztergomi törökök nagy veszteséget szenvedtek. Ennek lefolyását Reninger Simon, a német birodalom császári megbízottja a portánál igy irja le a nagyvezérhez irt levelében: »Tudva lehet Nagyságodnál az is, hogy ugyan aprilisnek 22. napján esztergomi Musztafa bég, majd 3000 embert maga melléjé gyűjtvén a közöttünk levő szent békésség elljen Nitra vármegyére becsapott és tizenedgj falut elégetvén, azokon kiviil is sok helyeket porrá tévén edgjnehán száz embert el­rabolt s néhán ezer marhát elhajtott ki ellen annak a földnek fő inspector tiszte Forgács Ádám tiszti szerint azon helynek defentiójára ki kelvén hatszáz magyar lovassal, másfél száz némettel, másfél száz gyaloggal, másfél száz hajdúkkal. A megnevezett Musztafa bég ezer lovassal reájok >) Történelmi Tár. 1891. 107.

Next

/
Thumbnails
Contents