Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából

Esztergom 1543-ban török kézre kerül

33 ülvén, a várba ment és megbízta a janicsár agát, hogy a kegyelmet kapott gyauroktól szedje el pus­káikat s egyéb szereiket. Ez tehát a magas paran­csot teljesítvén, a puskákat s egyéb fegyvereket rakásra hányatta. Egy gyaurnak kezében égő kanócos puska volt. de a nagy sietségben sen­kinek sem jutott eszébe azt eloltani, hanem a többi fegyverek közé dobták. A kanóc véletlenül egy löportartóhoz ért és meggyújtotta, ez ismét a többi lőportartóhoz és puskához érve, egyik a másikat meggyújtotta. Pedig ezernél több puska volt ott rakáson. Az igy véletlenül elsült fegy­verek a közelben levő gyaurok közül sokat meg­sebesítettek sőt néhány janicsárt is megégettek, azonban senki sem halt meg. A gyaurok már előbb ezer aranyat egy zsákba raktak és két hitehagyottat felöltöztetvén török ruhába, ezeknek ezt a megbízást adták : »Ti mi­dőn majd mindenkinek figyelme a lárma és bá­mészkodásra^fordul, a nagy tolongásban és zajban vigyétek ki ezt az aranyat. Ha ezt megtudjátok tenni, jutalomban részesültök, mikor majd a ki rály előtt összegyülekezünk.« Azok pedig, midőn a puskák elsülése után nagy lárma és csődület keletkezett, s mikor mindenki a történteket látni sietett és a gyaurok által okozott esetet bámulta, az aranyat lóra tevén, mintha a puskák elől menekülnének kifelé futottak. Azonban a jani­csárok észre vévén mesterkedésüket, őket elfogták és mint a kutyákat agyon verték, elvevén tőlük az aranyat. Mikor a gyaurok látták ezeknek esetét, fájdalmasan felsóhajtottak. A gyaurok megvizsgálása közben tiz fog­lyot találtak köztük, és a szultán néhány magas­rajj^ú szolgájának legközelebbi rokonait is meg­találván, azokat kivették a gyaurok közül és

Next

/
Thumbnails
Contents