Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából
Török világ Esztergomban
— 289 — és vajdája. Ezek között a csausz nem fordul elő, de meg van emlitve a deák. A deáknak minden falutól ép annyi ajándék járt, mint urának, a szantságbégnek. Jaj volt annak ki azt elmulasztotta. Mindkettőről már történt emlités. Szulimán, lásd Borbély Szuliman. Tímár effendi és Timár oda fendi. Ezek nem tulajdon nevek, hanem állást, hivatalt jelentenek. Timár hűbéres lovas katonát, oda szakaszt, effendi urat jelent. Tehát valamely katonai>gzolgálatban volt mágnás vagy nemesféléről van itt szó. Ilyennek birtokában volt Kis-Koszmály és Fozba. Tholt Jusuf Melleket birta Memhettel együtt. Tót cseri basa Csejkőt nyerte mindjárt meghódolásakor, melyet eleinte egyedül birt, utóbb pedig Dervis agával együtt. Wakan janicsár tihaja. Ezen név, úgymint a többiek közül sok, el van ferdítve. Az 1630. évi janicsár tihaják közül a defter-lajstrom szerint egyet Rizvánnak, kettőt pedig Hasszánnak hivtak. Itt valószínűleg Rizván tihaját kell értenünk. Vely földesura volt Ahának. Talán azonos az alább emlitendő Vele csauszszal. Mind a mellett, hogy Barsmegyének helységei Esztergomba hódoltak be és földesuraik nagyrészt ott tartózkodtak, mégis többen voltak olyanok is, akik a nagy török birodalomban elszórva tartózkodtak. Budán lakott Kanitán bég, Szódó földesura. Továbbá Vele csausz, Garam-Damásdnak első birtokosa. Talán azonos a már emiitett VeÍvvel. Úgyszintén ott lakott Zapichár aga, máskép Zulfikár csausz, aki Kanitán béggel együtt birta Szódót és egyedül Zelizet. Zöldfikár, mint aga és 16