Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából

Török világ Esztergomban

— 137 — fokukba jutott 40 ló, több keresztény fogoly, egy tatár dob és az eleség. 1) A sok véres esemény közé elvétve szövődik be egy békés esemény is. Valami előkelő pribék­kel érkezett Esztergomba egy előkelő ifjú török pár. A csinos nő valamely tekintélyes bégnek leánya, a legény szintén vagyonos török család ivadéka. Mindketten a keresztelést óhajtották fel­venni, hogy keresztény módon a házasság szent frigyét megkössék. E kívánságuk augusztus havá­ban teljesülésbe ment. 2) Szeptember havában Pálffy két csapatot kül­dött portyázásra. Ezek egyike, 21 lovas, elhatolt a velencei tóig, ott törököt vettek észre, ebből következtették, hogy közelben táboruknak kell lennie, a melyet szintén csakhamar észrevettek. Mindamellett, hogy az abban levőket 300-ra be­csülték, mégis elhatározták, hogy az éjjel megtá­madják őket. Legnagyobb csendben közeledtek hozzájok és midőn a legjobb álomban voltak, akkor rohanták meg őket, ami nagy zavart okozott és így többet száznál levághattak és P2-őt elfogtak. A foglyokat és három, málhával jól megrakott lovat magukkal hoztak Esztergomba. Pálffy második csa­patja, mely 60 emberből állott, reá akadt az éjjeli csatából menekült törökökre, azokat űzőbe vette és tizenegyet elfogott közülük. E csapat ezekkel és 26 jól felpakolt lóval érkezett vissza Esztergomba. Midőn Pálffy hirét vette, hogy Győr felé élelmi szereket szállit a török, fegyveres népének nagyobb részét Gsáky György és Thóry dános parancsnok­sága alatt, a szállítmány lefoglalására, vagy meg­akadályozására kiküldötte. Először is Malkuth agá­') Kriegsfuindel i. h. 30. 0 U. ott. 34.

Next

/
Thumbnails
Contents