Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából
Török világ Esztergomban
— 138 — val találkoztak, aki janicsárokat vezetett Győr felé. Ezeket oly keményen szorongatták, hogy az agát lovától megfosztották, a többieket pedig megkergették úgy, bogy a Dunán át kellett menekülniük. Tovább haladva, elérték a tatárok táborát, a melyet éjjel támadtak meg és annyira szétverték, hogy közülük 200 elesett, 2000 ló, a sok sátor és minden a mi ott volt, birtokukba jutott. Nagy számban volt náluk vallon, német és magyar fogoly, ezeket kiszabaditották. A nyert préda oly sok volt, hogy azt mind magukkal nem hozhatták, hanem egy részét ott megsemmisitették. A tatárok ezredese csak egy ingben menekült. Pálffy embereiből három esett el, de valami 60-an sebesültek meg. Gsáky György lövést kapott bal mellébe, Thórynak pedig állkapcáját sebesítették meg. Midőn e győztes csapat a nagy zsákmánynyal útnak indult, addig a tatárok magukhoz jöttek, és oly hevesen támadták meg őket, hogy csak azt menthették meg a zsákmányból, amit könnyen elszállíthattak. 1) Ez időben 15,000 török Vác bevételére indult. A király szept. 19-én kelt levelével meghagyja Pálffynak, hogy siessen Vác felmentésére. Midőn Pálffy Vác alá érkezett, a törökök az ostromlással azonnal abbanhagytak és már öt óra letelte után eltávoztak. 2) Október hó 4-én Pálífy is a Győr alatt levő táborba ment az esztergomiakkal, de mivel az ostromlás beszüntetése már ki volt mondva, a mit ö igen rosszalt, mit volt mást tennie, mint ismét eltávoznia. Embereit visszaküldte, ő pedig Komáromba ment át. 3) *) Kriegshändel i. h. Von Herbst bis Frühling 1597. 7. — Brenner, i. h. 562. '*) Kriegshändel i. h. 10. s) U. ott 18.