Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából
Török világ Esztergomban
— 150 — tetejéről ledobálták, de azután felbátorodva a mieinket üldözőbe vették, azonban ezek helyt állottak és szerencsésen haza is érkeztek. 1) Augusztus hóban az esztergomiak a váciakkal együtt portyázni mentek, melynek eredménye volt, hogy egy tatár béget lelőttek, továbbá 20 elfogott törököt és 15-nek fejét hozták magokkal. 2) E hó 11-én csellel nagy veszedelembe keverték a törökök az esztergomiakat. Éjnek idején 5 helyen lesbe helyezkedtek, reggel felé pedig néhányan merészen közeledtek a keresztények táborához, ahol azt kiabálták, hogy a vár kapitányát elfogták. Ez valóban előtte való nap Esztergomból távozott, amit a törökök megtudtak. Az elfogásnak hirül adásával a várőrséget arra serkentették, hogy főnökük megmentésére siessenek, mert szégyenletes volt előttük, hogy ily csekély számú török kezéből öt ki ne mentsék. Utánuk siettek tehát. Azok pedig csakhamar leshelyeik felé futottak. Midőn az üldözők oly pontra értek, hogy őket körülfoghatták, leshelyeikből előrohantak és közülök 4-0 németet és magyart levágtak. A törökök közül 34 esett el. Ezen kudarcot csakhamar megboszulták Szabó Mihály és Pahordi Imre. Ők megtudták, hogy Fehérvárról nagymennyiségű eleséget szállítanak a törökök Budára, tehát ennek elfogására különféle helyeken lesbe állottak, de mivel látták, hogy a törökök nagy számban vannak, különvált kis csapataikkal támadni nem mertek, egyesültek tehát. A szállítmányt negyven lovas tatár kisérte, ezeket majdnem mind levágták. Közöttük volt két bég is, ezek egyikét lelőtték. A zsákmányban birJ) U. ott. 2) Kriegshändel i. h. 34. — Frey, i. h. 34.