Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából

Török világ Esztergomban

Összesen csak 16 emberükbe került e sok ve­szély ü kaland. 1) Egy más alkalommal, midőn az esztergomi és komáromi őrségből 385 ember 100 szendrei­féle hajdúval együtt július havában zsákmányolni indult, a feljegyzés azt állítja, hogy 25 mérföld­nyire Buda alatt Theya (?) városba mentek, mert megtudták, hogy az ottani basa (?) nincs otthon. A várost váratlanul megtámadták, kirabolták, va­lami 400 törököt levágtak, 1100 darab szarvas­marhát, 400 lovat, 35 megrakott szekeret magok­kal vivén, a várost felgyújtották. Közülük csak két komáromi legényt vesztettek el. A feljegyzés azt mondja, hogy a zsákmány oly nagy volt, minőt több év óta nem kaptak. 2) Szintén ez időben az esztergomiak lementek Buda alá, hogy zsákmányra tegyenek szert, át­mentek Csepel szigetére is, de az ottani kémek csakhamar jelentést tettek róluk. Erős csapat meg is támadta őket, de ezek nem viselkedtek gyáván és ki nem hagyták magokat űzni a szigetből, sőt bátor ellenállásuknak az volt az eredménye, hogy a törököknek kellett hátrálniok, akik közül sokat levágtak, valami 60-at elfogtak és néhány török fejével diadalmaskodva jöttek haza. 3) Valai 150 magyar legény pedig Buda alá lo­pódzkodott, ott egészen a város kapuja előtt észre­vett valami 500 birkát, melyeket onnan elhajtott. Midőn pedig a városbeliek ezt látták, azt hitték, hogy igen sokan vannak, féltek attól, hogy ugy járnak mint a tataiak, akiknek városát felgyújtot­ták, gyorsan a deszkákat és zsindelyeket a házak 9 Kriegshändel i. h. 23. — Frank, i. h. 126. és Frey, i. h. 23. 2) Kriegshändel i. h. 31. — Frey, i. h. 31. 3) Frank, i. h. 101.

Next

/
Thumbnails
Contents