Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története

Tartalom - IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685)

IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685) A latinusok negyedétől délkeletre álló zsinagóga körül a zsidónegyed következhetett, amiről már a XI. század elejétől vannak adatok. Temetőjük azonban nem a templom körül, hanem dél felé, a városfalon kívül helyezkedett el. A város déli feléről kevesebb adat maradt fenn. Itt is több templom állott - körülöttük kisebb, hasonló nevű kerületek szerveződtek. Közülük a johannita (keresztes) lovagok Szent Keresztről nevezett temploma, konventje és ispotálya azonosítható a mai Rác-templom környékére. A többi templomnak (Szent Jakab-, Mária Magdolna-, Szent Egyed-templomok, a templáriusok rendháza és temploma, ill. egy ismeretlen nevű templom) csak a helye ismeretes hozzávetőlegesen, a régészeti leletek alapján - az okleveles adatokkal való azonosításuk azonban csak feltárásuk után lesz lehetséges. Pontosan ismerjük viszont a délnyugatra nyíló Szent Pál kapu helyét, amely a Jókai utca vonalában nyílt, s a vizesárkon épített fahídon át vezetett a Szentpál városrészbe. A város déli felében az írott adatok és régészeti leletek szerint különféle mesteremberek (kovácsok, mészárosok, vargák, szabók, bőrművesek stb.) laktak, akik elvétve földműveléssel is foglalkoztak. Sokkal jellemzőbb azonban a város polgárságára, hogy a keleti hegy- és domboldalakon szőlőt műveltek. A középkori királyi város a török háborúkban teljesen elpusztult. Úthálózata a régészeti adatok szerint teljesen más volt, mint az újkori városé. Kivételt csupán a piactér (főtér) és a halpiac képez, amelyek a mai Széchenyi és Pór Antal tér helyén feküdtek, a megfigyelések szerint azonban a mainál nagyobb kiterjedésűek voltak. Az írott és tárgyi emlékek a városfalakon belül sűrű beépítésről tanúskodnak. Az épületek anyaga kő, tégla, vályog és fa volt. A királyi város sűrű beépítettségét egyébként a török kori városképek is igazolják. Különösen jó képét adja a királyi városnak - még ép állapotban - Hans Sibmacher, ill. már az 1595. évi ostrom pusztításai után G. Houfnagel metszete. A királyi várost külvárosok övezték. 4. Szentpál városrész délnyugatról közvetlenül csatlakozott a királyi városhoz. A település a régészeti adatok szerint a IX-X. századtól folyamatosan lakott. Első okleveles említése 1236-ból ismeretes. Ettől kezdve a török pusztításig gyakran szerepel írott forrásokban. Magánszemélyek, az érsek, a káptalan és a szentkirályi keresztesek is birtokosok itt. Plébániatemploma Szent Pál tiszteletére épült, s már a tatárjárás előtt fennállt. 5. Szentkirály városrész - Szentpáltól délnyugatra a Duna partján feküdt. Ezt eredetileg Abonynak (Obon) nevezték. Itt állt egykor Szent Elekkápolnája mellett István királynak egy kastélya, melyben 1038. augusztus 15-én a szent király meghalt. A település XI. század elején Szent András tiszteletére épült plébániatemplomának maradványait és a körülötte volt XI-XIII. századi temető sírjait 1967-1982 között tárták fel a település néhány Árpád-kori objektumával (házrészletek, kemencék, tűzhelyek, árkok stb.) együtt. A plébániatemplom közelében, a Duna partján a Szent Elekkápolna mellett az 1150-es években II. Géza király a stefanita ispotályos kanonokrend részére háromhajós, kéttornyú templomot építtetett Szent István király tiszteletére. A mellette álló konvent és ispotály az önálló magyar keresztes rend központja, fontos hiteles hely lett, s a település neve Abony-ról - a templom védőszentje után - Szentkirályra változott. A keresztesek felügyeltek a szentkirályi dunai révre is. E külső városrész a török időkben végleg elpusztult, emlékét a Szentkirályi-dűlő elnevezés őrzi. • Az Esztergom-szentkirályi keresztesek pecsétje (XIV század) 55