Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története

Tartalom - IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685)

IV. Esztergom az Anjou királyok uralkodásától a törökök kiűzéséig (1301-1685) Az Okosság (Prudentia) az első: Janus-arcú fiatal lány hosszú piros ruhában, jobbjában könyvvel, a baljában tükörrel, amelyre kígyó tekeredik. A Janus-arc Homérosztól kezdve az okosság jelképe. Az okos ember egyszerre előre és hátra, vagyis a jövőbe és a múltba is néz. A múltat jelképező idős férfi arca a lány szőke hajában látható. Az okosság erényével a fiatal is elnyerheti az idős ember bölcsességét. A tükör és a kígyó a körültekintésre és az elővigyázatosságra figyelmeztet. A Mértékletesség (Temperantia) a piros ruha felett fehér köpenyt visel. A jobbjával magasra emelt kancsóból vigyázva önt a baljában lévő edénybe. Az Erősség (Fortitudo) bő fehér ruhában, jobbjában arany buzogányt tart, és a baljával könnyedén megtartja a dűlő, magas márványoszlopot. Bizalommal tekint felfelé. Az igazi erő, a lelkierő, amely megóvja a környezetét az összeomlástól. (Falfestmény a Vármúzeumban) Az Igazság (Justitia) allegóriája méltóságteljesen szembefordulva trónuson ül, jelezve az igazság hatalmát és állandóságát. Alakja ülve is olyan magas, mint az állóké, vagyis mindnyájuknál nagyobb, uralja őket. Jobbjában pallost, baljában mérleget tart, amelyek már a görög ítélkező isteneknek is a jelvényei voltak. Fehér ruhát és piros köpenyt visel. Szőke haját fehér koszorú ékesíti. A lába alatt a letiport, hason fekvő férfi az Igazság ellenségét, a Gazságot képviseli. Vitéz érsek dolgozószobájában az erények a kápolna felőli falon jelennek meg, s az Igazság, kiemelten, éppen a kápolnába átvezető ajtó jobb oldalán. Vitéz János számára az erények, az erkölcs, elsőrendű fontosságú volt. Életét áldozta a török veszély elleni összefogás megteremtéséért. A Vitéz-stúdió falképeit kiváló olasz festő készíthette, feltehetően 1465-67-ben, valószínűleg az Academia Istropolitana megnyitására. Vitéz János érsek 1472-ben halt meg, az érseki székesegyházban temették el. A jeles humanista főpap alakját és címerét vörös márványból készült sírköve őrzi a bazilika altemplomában. Széchy Dénes és Vitéz János idején a vár alatt fekvő, nagy kiterjedésű Esztergomnak csupán a központi része, a valóban városias és fallal, árokkal övezett ún. Királyi város és a délkeleti Kovácsi külváros (1326tól) tartozik királyi fennhatóság alá (bár az egyház ezekben is jelentős területeket szerez), a vár, az alatta elterülő Víziváros (érsek-, vagy újváros) és a külvárosok jelentős része is egyházi fennhatóság alatt van az egész középkor folyamán. Az egyházi központban sok az egyházi intézmény, több szerzetesrend telepszik ide. A XV századig a városban és a közvetlen határában lévő, hozzá tartozó településeken sok szerzetesházról (monostor, kolostor, konvent) templomról vannak adataink. Az előbbiek a középkori művelődés, kultúra és művészeti élet fontos gócpontjai: a főkáptalan vári főiskolája mellett az ágostonrendi szerzeteseknek szintén főiskolájuk működik a Szentanna városrészben, s jelentős iskolái vannak itt a domonkosoknak és a ferenceseknek is. Az utóbbiaknál a XV század végén nem kisebb személyek működnek, mint az európai hírű szónok és író, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát. A világi szerepkör jelentős lecsökkenése ellenére Esztergom - elsősorban az érsekség és a főkáptalan jelenléte révén - továbbra is országos szerepet játszik. • Vitéz János síremlékének maradványai (1472) a bazilika kriptájában • A négy erény képe, 1465-67. 39