Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története
Tartalom - III. Esztergom a kezdetektől az Árpád-ház kihalásáig
_ III. Esztergom a kezdetektől az Árpád-ház kihalásáig ( -1301) A Brigetioból Aquincumba vezető út Tát keleti határában kettéágazott: egyik ága Tokod-Dorog-Piliscsév irányában, a Pilis hegységen át halad Aquincumba. Másik ága Esztergomban a Kossuth és Bajcsy-Zsilinszky utcák vonalán haladt. Kisebb részletét a Liszt Ferenc utca sarkánál találták meg. Végül az út észak-nyugati irányban jutott ki újra a Dunához és Visegrád-Szentendrén át futott be Aquincumba. Esztergom (Solva) 214-ig Felső-, azután Alsó-Pannóniához tartozott. • AZALOK Az őslakosságot közigazgatási egységekbe: civitásokba szervezték. A civitások helyét és nevét Plinius és Ptolemaios történetírók említik, pontos szállásterületüket a törzseket említő római sírfeliratok és katonai elbocsátó okmányok lelőhelyei alapján lehetett megrajzolni. Az I. és II. században a bennszülött lakosság a kelta és az illír nyelvet beszélő azal népcsoport volt. A római hódítás után a kelták magaslati telepét felszámolták, a lakosságot a hegyet övező településekre költöztették. Csak néhány kelta személy neve ismert, pl. Nerotomarus, akinek sírköve a Bánomi-dűlőben került elő. Az azalok nyomát csak feliratos anyagban találták meg. Közülük a két legjelentősebb sírkő a Várban látható. Az egyik sírkövet Iucundus azal princeps (főember) állíttatta 8 éves korában elhunyt lányának, Solvának. m Iucundus, azal vezető ember sírköve A másik sírkövet Iucundus fia Asper, Aquincumban állomásozó lovas katona állíttatta szülei emlékére. (A kő hiányossága miatt csak feltételezik, hogy az édesanyjáé lehetett a másik név!) A megtalált leletek és a temetkezőhely alapján úgy vélik a régészek, hogy az azal törzs szállásterületének központja Esztergom lehetett. • SOLVA MANSIO Claudius császár korában a Duna vonalát megszálló katonai egységek feladata volt a bennszülöttek központjainak ellenőrzése, a Dunához vezető utak és átkelőhelyek biztosítása. Esztergom ősidők óta átkelőhely volt a Dunán, több szárazföldi út csomópontjában, közel a Garam torkolatához. Római kori neve egy III. századból fennmaradt útikönyv szerint: Solva mansio. Földsánccal megerősített első fatábora a Várhegyen épült. Maradványai teljesen elpusztultak. Régészeink a legkorábbi római rétegekből olyan itáliai díszedényeket (terra sigillátákat), olajos és boros amforákat találtak, amelyek azt bizonyítják, hogy fontos katonai tábor működött itt. Első helyőrsége 70-89 között tartózkodott Solvában. Az 1000 fős segédcsapatban gyalogos és lovasegységek voltak. Két katonájának sírköve került elő eddig. Az egyik sírkő másolata a Bajcsy-Zsilinszky utca 5. számú ház udvarán látható. • A KŐTÁBOR ÉLETE A 118-119 körül Solvába helyezett helyőrség építette fel azt a kőtábort, amelynek alaprajzát nem ismerjük. Kisebb részleteiből megállapítható: szabálytalan alaprajzú lehetett, bejárata a középkori váréhoz hasonlóan a keleti oldalon nyílhatott. A kőtábor első nagyobb pusztulása akkor következett be, amikor a rómaiak a Dunától északra lakó markomannokkal és a kvádokkal (germán törzsek) vívták nagy háborújukat. A harcokban maga a császár, Marcus Aurelius is részt vett. A filozófus császár a Garam • Római Katona sírköve az I. század végéről (Granua) partján írta Elmélkedések című művének egyik kötetét. (a Bajcsy-Zs. u. 5. sz. ház udvarában került elő) WlfáZ Szent István városa Esztergom 17
