Magyar György: Esztergom testkultúrájának története

9. SPORTÁGI ÉS EGYESÜLETI EREDMÉNYEK (1950-2000)

SPORTÁGI ÉS EGYESÜLET I EREDMÉNYEK Az MLSZ az Esztergomi Vasast az NB II. közép­csoportjába osztotta be. A tartalékcsapat a megyei bajnokságban indult. Szerepeltetésével az utánpótlás problémák megoldását kívánták végrehajtani. A szak­osztály azonban nem sokat törődött az utánpótlással. Gyakran elmaradt a tartalék mérkőzés, mert a Vasas játékosok egy része nem jelent meg, másik részének nem volt meg az érvényes igazolása. Az első csapat­centrikusság már 1953-ban is nagy hiba volt. A Vasas első csapata az NB Il-es mezőnyben újoncként jól vette a rajtot és a tavaszi idényt a 7. helyen zárta. Ne­héz szakasz volt, mert a csapat nem ismerte az ellen­iéleket, azok játéktudását és maga a csapat sem volt összeszokott. Kisebb problémát jelentett Pinta, Mül­ler, Horváth és Varga sérülése. A fiatalok közül helyet kapott a csapatban Sinkovics és Kerekes. A csapat mö­gött bázisvállalatként a Sportárutermelő Vállalat és a Szerszámgépgyár állt. A két gyár vezetősége biztosí­totta a csapat számára a nyári egyhetes üdülést. Az ősz folyamán a 25. fordult) után Hevesi Sándor edzőt Dobra János váltotta fel. A bajnokságot a csapat végül is a 13. helyen zárta 25 ponttal, 32-47-es negatív gó­laránnyal. Az edzői csere miatt a csapat összeállítása is többször megváltozott. Az évad során játékhoz jutott: Szilasi, Szabó, Nagy, Mihályfi, Schmieder, Jakab, Fin­ta, Sípos, Kerekes, Karsai, Fényi, Zsoldos, Gurszki, Lukács, Meszes, Kertész, Kukol, Lakat, Müller, Lacz­kó. A megyei bajnokságban az Esztergomi Dózsa a 13., a Tábori Bányász 14 és a Vasas II. a 18. helyen végzett. 1954 tavaszán a vezetőség leigazolta Szombathely­ről Szőllősit, aki I. oszt. játékos volt, a Viscosából pe­dig Sütő és Gábriel érkezett. Felgyógyult Miillner és visszajött Garamvölgyi II. is. Szilas és Szabé) kapusok mellé leigazolták Vastagh Istvánt is. Az új idény edzéíi változást is hozott, Dobra János helyett Magyar Fe­renc lett az edző. Néhány hét leforgása után viszont ismét Dobra Károly veszi át a csapat irányítását. Alig telik el egy-két forduló és Dobra Károly is átadja he­lyét Bankó Zsigmondnak. Majd két fordult) után újra Dobra Károly lett az edzéí. A gyakori edzői változás a játékosok állandó cserélgetése, a belső vezetési prob­lémák oda vezettek, hogy a csapat 2 éves szereplés után kiesett az NB Il-ből. Nagyon hiányzott a kollek tív irányítás, elmérgesedett a helyzet a vezetők, játé­kosok és szurkolók között. Az NB Il-ből kiesett Vasasbé>l két megyei I. osztá­lyú csapatot alakítottak, Esztergomi Sportárugyár és Esztergomi Szerszámgépgyár néven. Az esztergomi labdarúgók, akik még néhány hó­nappal a különválás előtt együtt kergették a labdát, már mint ellenfelek szerepeltek. A két megyei I. oszt. csapat mellett a dorogi járási labdarúgó-bajnokságban szerepelt az Esztergomi Honvéd és az Esztergomi Előre. 1955-ben a Sportárugyár csapata a mezőny végén, a Szerszámgépgyár a megyei bajnokság élmezőnyé­ben végzett. Október 30-án a Komáromi Törekvés ­Viscosa mérkőzés sorsa határozta meg a Sportárugyár kiesését. Ha a komáromiak kikapnak, kiesnek az I. osztályból, ha viszont győzött volna a Sportárugyár esett volna ki. A Viscosa nyert, a Komárom óvott. A megyei L2sZ kivizsgálása megállapította, hogy több szabálytalanság történt. Az MTSB úgy döntött, hogy a komáromiak becsületes állásfoglalása, valamint a Sportárugyár érdemtelen kiesése miatt az eredeti terv­től eltérően a megyei I. oszt. 16-os létszámát nem csökkenti hanem az Oroszlányi Bányász és a Sportá­rugyár is az I. osztályban szerepelhet. A nagy létszámú nézősereg a megyei bajnoki mér­kőzéseken az előző évekhez képest tizedrészre csök­kent. A két gyár vezetősége között a torzsalkodás olyan nagy mérvű volt, hogy teljesen elzárkóztak egy­mástól. Nagy kárnak bizonyult, hogy néhány egyet nem értő vezető miatt maradt minőségi labdarúgás nélkül az esztergomi szurkolótábor. Az 1956-os megyei bajnokságban a két esztergomi labdarúgócsapat fej-fej mellett, egymás ellen verseny­ezve haladt. A tavaszi fordulók után a Sportárugyár a 4., a Szerszámgépgyár az 5. helyen végzett, azonos pontszámmal. Az őszi szezonban, szeptember 9-én a Sportárugyár hazai mérkőzésén botrány tört ki, Thur­zó Andor játékvezetőt tettlegesen bántalmazták. A megyei TSB kivizsgálta az ügyet, és az egyesületet tette felelőssé, mert rendező gárdája nem biztosította a mérkőzés zavartalan lebonyolítását. Emiatt a pályát március 31-ig betiltották, Cserhalmi szakosztályveze­tőt 1 évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltot­ták. A betiltás következtében a Sportárugyár a hazai bajnoki mérkőzéseit kénytelen volt a Viscosa pályán rendezni. A megyei bajnokságban végül a Szerszám­gépgyár 5., a Sportárugyár 6. helyen végzett mindkét csapat azonos pontszámmal. 1957-ben a bajnoki rendszer áttér az őszi-tavaszi idényre. Az MLSZ-bajnokságokbé)l önhibájukból kí­vül maradt falusi és MEDOSZ sportkörök részére a tavaszi idényre Megyei Falusi Bajnokságot írtak ki. Az 1957-58-as bajnoki évadban az Esztergomi Vasast az átszervezés eredményeként az NB III közép-dunai csoportjában találjuk, ahol a Viscosa, Pécel, Vác, Gö­döllő, Nagykőrös, Adony, Pilisi Bányász, Pilisi Kini­zsi, Tokodi Bányász, Balinkai Bányász, Ercsi Kinizsi, Szentendrei Honvéd, Martonvásár, Fehérvári Hon­véd, Annavölgyi Bányász, Székesfehérvári MÁV csa­pataival küzd a bajnoki pontokért. Az MIŐZ 1958 ja­nuárjában körlevélben előírta a megyei felnőtt labda­rúgó-válogatottak tornáját. Komárom megye váloga­tott csapatának edzői tisztségét Bárdos Sándor látta el. A megyei válogatottba több esztergomi játékos is bekerült. A szereplők között találjuk Kaiser Györgyöt, Gerendás Gyulát, Winkler Jánost, Tóth Bélát, Molnár Imrét és Krischneider Lászlót is. A Sportárugyár csapata a tavaszi szezon kezdetén megszűnt. Az 1958/59-es NB III-as bajnoksápiban az alábbi játékosok szerepeltek: Magyarovics, Mészáros, Mihályfi, Zöld, Elekes, Winkler, Scheszler, Oswald, Gerendás, Tóth, Szendi. A csapat gyengén szerepelt és simán kiesett az NB Ill-ból. A csapat ugyan kiesett, viszont egy igen ra­gyogó új esztergomi sporttelepet avattak július 7-én. A pályaavató mérkőzésen a helyi Vasas a Budapest 79

Next

/
Thumbnails
Contents