Magyar György: Esztergom testkultúrájának története
2. AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS SPORT HELYZETE ÉS FEJLŐDÉSE AZ ESZTERGOMI ISKOLÁKBAN
_ AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS SPORT HELYZETE ÉS EEJLŐDÉSE AZ ESZTERGOMI ISKOLÁKBAN _ Esztergomban csak az 1904-5-ös iskolai évben találkozunk. Az iskolafenntartó város 1904 május első hetétől átengedte a vásártér egy részét játékdélutánok rendezésére. A középiskolák rendszerint hetente két délutánt a játékdélutánokra szántak. A megszervezett játékdélutánokon az egyes játéknemek közül leginkább a labdajátékokat játszották, ezek közül is a füles labdát, a rúgólabdát és a stuckot. Ezek a játékok a diákság körében igen kedveltek voltak. A labdajátékok mellett gyakran rendeztek versenyeket futásból, magas- és távolugrásból. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 32.637/1906-os rendelete előírta a játékdélutánok kötelező megtartását. Bár a város elöljárósága a vásártér egy részét átengedte a játékdélutánok rendezésére, viszont a kijelölt hely a nagy távolság miatt a diákok részéről nem volt kedvelt. Nagy szükség lett volna már akkor az egészséges játszótérre. Ebből a szempontból leginkább alkalmas helyként a hercegprímás szigeti konyhakertjének azon része kínálkozott, ahol a tiszt urak teniszeztek. A kiváltságosok viszont azt tartották, hogy a diákok és a gyerekek bárhol játszhatnak, amelyre jó a sziget felső része, a Borjúmező, a Duna-part, a Kálvária domboldala is. A szigetre a diákok játszani nem mehettek, mert az eredetileg sétahely volt és a Szépítészeti Egylet gondozása alatt állt. A főkáptalan rétje magántulajdon volt és hepehupás felszíne miatt nem felelt meg játszótérnek. A Borjúmező ugyan tágas volt, de igen poros. A vízivárosi és szentgyörgymezei gyerekek egyetlen játszóhelye a kavicsos, homokos Duna-part volt. Annak ellenére, hogy a város vezetői jól tudták: a „gyermekek komoly munka nélkül gyermekek maradnak, játék nélkül idő előtt megöregednek", a helyi lehetőségekhez képest mégis szerény támogatást és segítséget adtak. 2.4. A diáksport helyzete A törvénybe iktatott tornaoktatás anyaga nem elégítette ki a fiatalság mozgásigényét. Ezt a tényt felismerte Berzeviczy Albert államtitkár, és „az iskolai testgyakorló és edzőjátékok meghonosításá"-ra tett javaslatot. Csáky Albin közoktatásügyi miniszter rendeletével a középiskolák tantervébe bekerült a korcsolyázás, az úszás és rendkívüli tárgyként a vívás. A torna mellett egyre jelentősebb szerepet kapott a játék és az atlétika. Ennek a hatása már az 1891-ben rendezett I. Országos Tornaversenyen megmutatkozott. 1892-ben a 1.193 számú VKM rendelet alapján megrendezésre kerültek az intézeti tornaversenyek. Ezeken a tanulók a tanári testületnek, és az érdeklődő közönségnek adtak számot testi fejlettségükről és felkészültségükről. A XX. század első két évtizedének diáksportját vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a különböző testgyakorlatokat az esztergomi diákok diáksportkörökben nem művelték. A testnevelő tanárok közül néhányan az iskolán belül, spontán módon kisebb-nagyobb csoportokkal próbálkoztak a korcsolyázás, céllövészet, csónakázás, úszás, tornászás, túrázás, labdarúgás fellendítésére: „Buzdítottuk növendékeinket, hogy Esztergom regényes vidékét nagyobb szünetek alkalmával járják be, egészséges sportot űzzenek, hogy a szabadban való mozgást és játékot megosztva, növendékeiket is tudják majd valaha játékkal foglalkoztatni. E játékokat valamint a labdarúgást, korcsolyázást, csónakázást nagy örömmel és sikeresen gyakorolták ifjaink a helybeli középiskolák növendékeikkel vívott mérkőzésekben győzelmesen állták meg helyüket." 3 6 A felsorolt testgyakorlati ágakat a kezdeti nehézségek után az 1920-as esztendőkben alakult diák sportkörökben is szívesen végezték. 3 7 2.5. Az esztergomi óvónőképzés a testi nevelés tükrében A kisgyermekek intézményes nevelése Magyarországon Brunszvik Teréz szervező tevékenysége révén a XIX. század harmadik évtizedében bontakozott ki. Brunszvik kezdeményezése követőkre talált, mert Buda után Besztercebányán, Pozsonyban, Aradon, Nagyszombatban egymásután nyíltak meg az óvodák. Az óvodai nevelés elméletére és gyakorlatára egyéves képzéssel történt a felkészítés, a tolnai (1837), majd átköltözés után a pesti (1843) óvóképzőkben. Az óvóképző látta el képesített nevelőkkel hazánkban a magán vagy társulati kezdeményezéssel működő kisdedóvó intézeteket. Az óvoda problémáját az egyház rendkívül fontos ügyként kezelte, különösen IX. Pius pápa halála után. 3 8 A Magyar Püspöki Kar az 1877ben kiadott népiskolai rendszabályokban meghagyta az iskolaszékeknek, hogy kisdedóvodák felállításáról gondoskodj anak. A kisdedóvodák és kisdedóvóképzés törvényes rendezésére többször is (1848, 1867) történtek kezdeményezések, melyek sajnos nem jártak sikerrel. 1891-ben végre a parlamenti képviselők elfogadták a kisdedóvásról szóló törvényt. 3 9 Ez kiemelkedő eredmény a magyar óvodaügy történetében, mert megteremtette az óvodai nevelés állami gondozásának jogi alapját. A törvény szellemében nyitotta meg kapuit 1892-ben az Esztergomi Érseki Óvónőképző Intézet is. (Ezzel bekapcsolódott az óvónőképzés országos vérkeringésébe). 2.5.1. Az óvodai nevelés kibontakozása és az óvodai társulat létrehozása Esztergomban Törekvések a kisdedóvó végleges felállítására Az 1836-ban megalakult Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület felhívására Ar20
