Magyar György: Esztergom testkultúrájának története

UTÓSZÓ

UTÓSZÓ UTÓSZÓ Magyar ember kínai ismerőssel találkozik. Az utóbbi megkérdezi: - Hányan vagytok ti magyarok az országban? - Tízmillióan - hangzik a válasz. - No akkor ott mindenki rokona mindenkinek. Könyvem írásakor jutott eszembe ez az anekdota, hiszen egy kis magyar város sportélete is a rokonság jele: város az országé és fordítva. Korabeli sajtót, levéltári iratokat, iskolai évkönyveket, emlékezéseket böngésztem, s összeállt bennem egy történet, amely végül is mindennapjaink része, amint a nevek, akik a Szent Király városában megfogták az evezőlapátot, beugrottak az úszómedencébe, kifutottak a legkülönbözőbb labdapályákra vagy éppen türelemmel - pisztollyal a kezükben - a célzótáblát figyelték. Kertemben, az Előhegyen szerény márványkő jelzi az esztergomi olimpikonokat immár halhatatlanul. A szomszéd tetőn Babits, az előhegyi remete verssorait még hallom alkonyi órákban, amikor gyermekkorának egészséges vágyát fogalmazta-énekelte: „Árnyas erdeiben szeretnék élni nyáron át..." Mindannyian a tiszta élet árnyas menedékét akarjuk újra. E könyv is tanúság erről is. Köszönetet mondok testnevelő kollégáimnak, edzőknek, sportvezetőknek, könyvtári, levéltári „napszámosoknak", sportoló és sportot kedvelő barátaimnak, akik könyvem megírásához önzetlen támogatásukat adták. Új évezred köszöntött a világra - Kicsi Hazámra, amely csak négyzetméterében kicsi, sportlelkeiben a világgal vetekszik. Őket köszönteni, a régi és az új küzdőket; ők tudták-tudják, hogy a múlt a sportban is igazolja Széchenyit, Fáyt, Kölcseyt s még annyi reformert, hogy ész, erő és akarat hittel párosulva csodákra képes. Hogy is írta Vörösmarty? „Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért..." Szolgálja e küzdést ez a szerény könyv is. Magyar György 156