Lepold Antal [et al.]: Esztergomi útikönyv
Tartalom - Esztergom templomai és vallásos műemlékei
77 A templom sorsa igen változatos: 1763-ban és 1780-ban sokat szenvedett a földrengésektől, két tornyát 1788. után késő rokokó, jozefinista stílusban Batthyány hercegprímás költségén építették fel, de meredek, egyenes toronysikjai Simor hercegprímás idejéből vannak. A templom a jezsuitarend eltörlése (1773.) után az érseki Víziváros plébániatemploma lett 1778-ban. Mikor a káptalan 1820-ban visszaköltözött Esztergomba, a templom ideiglenesen, a bazilika felépítéséig székesegyház lett és ezért építtette Rudnay hercegprímás ugyanakkor a káptalani sekrestyét. A világháborút követő kommunizmus idején, 1919. május 31-én a vörös hadsereg és a csehek között lefolyt ágyúharc alkalmával egy gránát a templom boltozatát átütötte és annak nyomait ma is léthatjuk. Ez a templom Esztergom legegységesebb és a barokkművészetet leghűebben visszatükröző emléke. A templom széles ivben kilendülő homlokzata, a timpanonnal kiképzett oromfal olasz építészeti hagyományra mutat, amilyeneket Rómában gyakran találunk Borromini stílusa nyomán ; ezen a templomon találjuk meg a jellegzetesen barokkstilus sajátságait. A templom alaprajzi elrendezése is a római Gesu (1568.) és a San Ignazio (1623.) templomok típusát követi, amelynek hosszanti elrendezése néptömeg befogadáséra alkalmas. A templom építését Ross Péter jezsuita koadjutor irányította, Werte Antal koadjutor festette, az oltárokat Baumgartner Bernát szobrász tervezte és faragta. A templom 1846-ban Kopácsy hercegprímás bőkezűségéből belsőleg ismét megújult, a főoltárt restaurálták, de a hat mellékoltér megőrizte eredeti alakját és szobordíszét. A főoltárkép „Szent Ignác megdicsőülése" magasabb művészi érték, mestere valószínűleg Martino