Lepold Antal [et al.]: Esztergomi útikönyv

Tartalom - A magyar Sion hegyén

34 szontagság érte a kincstárt is és csoda, hogy ezek után még ennyi is megmenekült a pusztulástól. A viszontagságos története ellenére is ma az ország, sőt talán Európa egyik leggazdagabb gyűjteménye régi ötvösművészeti tárgyakban és kortörténeti emlékekben. A kincstár tárgyait és emlékeit a XI. századtól gyűjtötték, mert Szent István királytól kezdve majd valamennyi uralkodó és prímás megajándékozta az ország első templomát oly emléktárgyakkal, melyeknek mű- és történeti értéke pénzösszegben nem is határozható meg. A prímások és a főképtalan mindig féltő gonddal őrizték a kincstár minden egyes darabját és e gondosság ellenére is sok értékes darab elpusztult. Az első székesegyház alapítása után valamivel több mint egy századdal leég, majd Vencel, a cseh trónkövetelő fosztja ki Esztergomot, végül a reneszánsz nagy prímásainak. Vitéz Jánosnak, Bakócz Tamásnak alkotásait csekély kivétellel elsöpri a török. A kincstár első leltára 1397-ből származik, de csak az 1528-ból származó maradt fenn egészen. A kincsek egyrésze, így az ötvöstárgyak, nem egyszer estek áldozatul a hadicélokra való adakozásnak, így II. Lajos és Zápolya János a kincseket hadicélokra vették igénybe. Az 1543-ban bekövetkezett törökvilág elől átmentették a kincstár anyagát Esztergomból Nagyszombatba, de az sem volt biztonságos hely. A kincseket ládákban tartották menekülésre készen. Bocskay hadai elől Olmützbe viszik legnagyobb részét és csak 1608-ban kerülnek vissza Nagyszombatba. 1619-ben Grácba szállítják a kincseket a jezsuitákhoz, majd nemsokára a Pálffyak Vöröskő várának őrizetére bíznak kincsekkel telt ládákat, a várban azonban tűzvész támad és több értékes paramentum (szövetmű) elpusztul. 1643-ban