Leel-Őssy Lóránt: Az Esztergomi Balassa Bálint Társaság története

Tartalom - II. BALASSA BÁLINTRÓL IRT CIKKEK ÉS BIOGRÁFIÁJÁNAK RÉSZLETEI

1 18 tergom alá készületi..." című költeményében, amikor e/t írta: „Azért bízván megyek Es buzgó örömemmel. Nem gondolván semmit Kedves veszedelmemmel. Ám váltsa bár magát, S nyerje szabadságát Holtom hozó sebemmel " Rimay búcsúversében a költő ingadozó hangulatát szintén érzékelteti: „Mit mondhatok? Eltem, Hol bátran, hol féltem, Kedvvel, búval, panasszal; Hol méltó vadlásban. Hol rágalmazással. Mert egész föld él azzal; Vétkömben röttögtem, Jómban örvendöttem, S vígadtam igazzal.." Keresztury Dezső „Mikor Esztergom alatt halálát várta" című versét - amint címe és tartalma is erre céloz - ez a kettőség hatja át. Ha az ostrom részletes leírását tanulmányozzuk, akkor felmerül az, hogy Balassa kereste a halált, mivel vezére, Pálffy - látva a várból kitörő óriási túlerőt - elbújt egy kőtömb mögé ő pedig kétszáz fegyveressel szemben gyakorlatilag védtelenül ment tovább. Egy vitéz katona esetében a mai értelemben vett öngyilkosságról szó sem lehetett csak hősi halálról, halált megvető bátorságról vagy a reménytelen túlerővel szembeni önfeláldozásról amint azt Zrínyi Miklós telte Szigetvárnál. Arról lehet vitatkozni, hogy ezt az igazán hősi tettét az akkortájt ismeretlen depressziós hangulat, vagy kolerikus temperamentumára jellemző meggondolatlan, ösztönös vitézi tett vezérelte. Valószínű, hogy núndez együtt pillanatok alatt - hatott a katonára. Váratlanul jelent meg - núnl azt előzőkben is említettük - Esztergom ostrománál is, ahol igen súlyos sérülést szenvedett el, ami 40 éves korban felér egy halálbüntetéssel. Zászlóján Szent Dávid képe volt, akinek zsoltárjait gyönyörűen lefordította. Végül utolsó szavai kifejezték hitvallását: „Krisztus meghalt én érettem és én hogy kétkedjem? Katonád voltam. Uram és a te seregedben vitézkedtem." A bűnt a bűnhődés követi, helyesebben a büntetést az önbüntetés a lelkiismeret ítélete. Mondhatnánk azt is, hogy abban a korban egy reneszánsz főúr általában nem szokott olyan mélységben bűnbánatot gyakorolni, mint Balassa tette az „istenes verseiben". Napjainkban ezt is a depresszió jelének tarthatjuk. Gondoljuk el, hogy mennyi szép verset írhatott volna még, ha nem szerkeszti a sok oldalas leveleit, beadványait, amelyeket Eckhardt szórói-szóra leközölt. Ezekből viszont igazolva látjuk, hogy hat nyelven beszélő, zeneileg is művelt, a jogban is járatos ember volt, ami hasonlóvá tette a Mediciek udvarában élő legműveltebb főkhöz. Szintén a korára jellemző lelki tünet volt a bűn és bűnbocsánat közötti vergődés. Ebből fakadtak szép „istenes" versei. „Bocsásd meg Úristen...ifjúságomnak vétkét. Sok hitetlenségét, undok fertelmességét: Töröld el rútságát. Minden álnokságát, Könnyebbíts lelkem terhét,..." Eckhardt 1924-ben így irt Róla: „Tűz. volt a vérében" (Sz.: kolerikus temperamentumú volt). „Tettei meggondolatlanok, hirtelenek, az első ösztönre cselekszik. Egy adósát házában embereivel megtámadja, elfogja, elhurcolja. Egy intrikusl szitkokkal és ütlegekkel intéz el, majd fogva tartja, hololt nemes ember.. .Lovagol az úton, szembe jön kocsin egy szép polgárnő, a földre teperi ... Nászajándékul...erőszakkal el akarja foglalni Patak várát. Mindez ugyanannyi pört jelent, pört a rokonsággal, a szomszédokkal, polgárokkal ... Elnincstelenedése, a pörök, az udvar kegy vesztése arra késztetik, hogy lovakkal kereskedik, vagy