Leel-Őssy Lóránt: Az Esztergomi Balassa Bálint Társaság története

Tartalom - II. BALASSA BÁLINTRÓL IRT CIKKEK ÉS BIOGRÁFIÁJÁNAK RÉSZLETEI

117 Végig olvasva 29 válogatott versét, akkor kitűnik a „Sápolódás": „Szerelem-gyúlasztó, szentséges Cupido, mondd hát, mint leljem kedvét? Monda: Mind holtodig maradj meg ebben így, amint imádod képét: Rá felelek s megládd, hogy még hozzá fogad, noha tűle most elvét." Egy másik vers „Mint a Salamandra": „Engemet régulta sokféle kénokban tartó én édes szívem, Hozzád kiált lelkem sírván keservesen, mert gyötrődik sokképen, Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen „kegyetlen!" Folytathatnánk ezt a plátói vágyakozást szinte minden vers idézeteivel, mert tele vannak ilyen panaszokkal. Az ambivalencia a reneszánsz emberének szerelmi életére szintén jellemző volt, tehát nem volt kóros az, hogy az epekedés mellett bőven voltak testi kapcsolatai könnyűvérű hölgyekkel. A mai fiatalok ezt az „ambivalens" szerelmi és/vagy sexuális életstílust nem nagyon érthetik. Az igazi kellemes, népies, a természetet gyönyörűen ábrázoló virágénekei fejezik ki az ellenpólust, a megnyugvó lelki állapotot. Ezeket a verseit valószínűleg akkor írhatta, amikor boldog volt a szerelmi élete. Hangulatát tehát egyrészt a nőkhöz fűződő kapcsolatának pozitív vagy negatív állása, másrészt az állandóan meglévő peres ügyeinek a helyzete befolyásolta. Ebből arra következtethetünk, hogy a „nagy szerelmek" idején, ami magába foglalta az. Anna utáni állandó vágyakozást, majd egyes nőkkel kapcsolatos szerelmeit, valamint a testi vágyait kielégítő futó kalandokat a mulatozásokkal, erkölcstelenséget jelentő tetteivel, peres ügyeinek jobb irányba fordulásával együttesen jelentették az emelkedett hangulatú (hipomániás) fázist. Bármely vonalon elszenvedett szerelmi vagy vagyoni jellegű kudarc, vagy a bűnös cselekedetek sorozata utáni önvádlások, amikor a bűnbánatból fakadó istenes énekek keletkeztek, jelentették a levert (depressziós) szakaszt. Mindezeknek a jelentkezését és az időbeli lefolyását, súlyosságát az Eckhardt első és második könyvének részletes tanulmányozása, verseinek olvasása után ki lehet következtetni. Kétségtelen az, hogy Balassa minden kalandja ellenére vágyakozott a meleg családi élet iránt, de azt nem tudta elérni, mert „vérfertőzőnek" is tartották és még a gyermekét is „elvitatták" tőle. A hangulati életét ezek igen komolyan befolyásolták. Az apai „örökség" mellett részben szintén a korszellem rovására írhatjuk a vagyonszerzési hajlamot is, ami rengeteg energiáját felemésztette és szinte minden tettét befolyásolta. A régi jó magyar szokás szerint azt a jelmondatot követte, hogy „De a jussát nem hagyja." A királyi végzés, aminek teljes szövegét ismerjük, nyilván végső csapás volt Balassa számára, aki nagy vagyonhoz, szórakozásokhoz szokott, amikor megtudta, hogy csak a Véghles nevű várat ítélték neki a pereskedés végén. Végzetes szerelme, Losonczy Anna nem sokkal ezelőtt, pedig úgyszólván „kidobta". Ebben az időben ez a nagy szerelem is szövődött anyagi érdekkel. Egyet lehet érteni egyesek által óvatosan felvetett véleménnyel, amely szerint a sok-sok veszteség, kudarc mélyen érintette (depresszió) és hazaszeretete, vitézsége mellett vezérelte abban, hogy „hirtelen" megjelent az Esztergom várát ostromlók közé. Abban az időben a halálvágy és a halált nem ismerő bátorság, önfeláldozás nehezen elkülöníthetők voltak. Rimay János versében is találunk utalást a halálfélelmet nem ismerés gondolatával „Az. nagyságos gyarmati Balassa Bálintnak Esz-