Leel-Őssy Lóránt: Az Esztergomi Balassa Bálint Társaság története

Tartalom - II. BALASSA BÁLINTRÓL IRT CIKKEK ÉS BIOGRÁFIÁJÁNAK RÉSZLETEI

103 juhásztánc bemutatásával, ragadja cl az egybegyűlt udvari méltóságokat, s osztrák diplomatákat es g ró fii őket."... „.. .De nem szabad itt engednem annak a kísértésnek, ami pedig oly csábító lenne, hogy kedvemre turkáljak ezek közt a gyönyörű versek közt, rakásra idézve kedves soraimat, strófáimat. Sajnos, nem igen időzhetek a versekkel; és nem is értekezhetek itt róluk. Jól ismert regény ez: a szép Julia, immár Ungnad Kristófné, a várkapitány neje, ellenáll a tüzes költő ostromának; a regényhős természetesen dacos haraggal messze bújdosik, új hadakba száll, kalandos erdélyi lázadásokban szerepel, s az erdős kis ország fejedelmének foglya lesz. Ez a fejedelem nem egyéb, mint Báthory István, aki a művelt és előkelő foglyot barátsággal tartja udvarában - ugyanaz a Báthory, aki közben lengyel király lesz, és viszi magával a fogoly regényhőst. Gyulafehérváron, Krakkóban, Balassa mindenütt gavallér, mindenütt a hódító lovag. Új és új énekekre hangolja húrjait s új és új nőneveket fűz verseibe. S már nem fogoly többé, már a király barátja, követe, és már ismét otthon van, s Egerben van, és szerelmesénél van, és diadalmasan zengnek új Juliadalok! Diadalmasan, s majd újra haraggal - s akkor jön a költő dacos házassága Dobó Krisztinával, aki unokatestvére volt! S akkor mintha a pokol szövetkezne egyszerre ellene: feleségének kapzsi s vagyonféltő rokonai különös vádakat dobálnak, a költő kapkod ide oda, vallását változtatja, furcsa híreket hallat magáról... Ezt a romantikus életet egy romantikus bujdosás fejezi be: mert mindenkitől elhagyva, még feleségétől is, elszegényedve, s miután Julia is, noha közben özvegységre jutván újra „elveri magától", törvénytől üldözve, a költő és lovag, most már igazi kóbor lovag, nyakába veszi a világot, megy vissza Lengyelhonba, majd még tovább, Oceánum mellé, mintegy az első bujdosó kuruc, mert bújdosó énekei valóban a kuruc ajkakra kerültek. És végül a hősies hazalátogatás, mikor Esztergomot ostromolja a török, és a hősies, hazafias halál ebben a szent magyar városban, mely annyi emlékkel és vérrel gazdag. Ez ennek az életnek az egyik arca - mert van egy másik arca is, és az már sokkal kevésbé ragyogó. A költői nagyságot, amely lelki nagyság, nem adja ingyen a lelkek istene; s ez a költőélet sem lehetett igazában oly sima, fényes, gáláns romantika, amilyennek a tankönyvek mutatják. Ebben a lélekben tenger keserűségnek kellett lakoznia. S mikor bújdosása előtt búcsút mond hazájának és leszámol életével, nem a külső világ ellen panaszkodik. A külső dolgokért, mindazért, amit maga körül lát, a legnagyobbaktól a legkisebbekig, hazája dicső harcaitól szép lovaiig és fegyvereiig éppúgy lelkesedik, mint azelőtt. De benne magában törött meg valami, s ez az, ami miatt mindent el kell hagyni, mindennek búcsút mondani. A költői, aki verseit átkozza meg, egész életét átkozza meg: mert nem ezek a versek teszik-e egész életének foglalatát, kvintesszenciáját? Ez az élet csak messziről nézve olyan tiszta, gáncstalan lovagi romantika, amivé az iskolakönyvek idealizálják: belül tele a legsötétebb ellentmondásokkal, diszharmóniákkal. Mily nehéz a modern szemnek belelátni a régi életek igazi keserűségeibe, mily rózsaszín ködön át nézzük mi a múltat! Balassa clctírója, mikor azt olvassa forrásaiban,