Leel-Őssy Lóránt: Az Esztergomi Balassa Bálint Társaság története

Tartalom - II. BALASSA BÁLINTRÓL IRT CIKKEK ÉS BIOGRÁFIÁJÁNAK RÉSZLETEI

104 hogy e költő „Erdélyig is elment főlovakért" nem gondol egyébre mint az ősmagyar huszárkarakterre; a „ rárószámyon járó hamar lovak " énekese bizony a legelőkelőbb rajongója a szép paripának! Pedig a szegény költő sokkal prózaibb okokból járt a szép paripák után, s az életrajzíró más helyen maga kényszerül elbeszélni, hogy lócladások közvetítéséből tengette életét („lókupec volt", mint szegény Beöthy Zsolt szerette mondani). Micsoda távolság a fényes, gondtalan lovag alakjától, akit az iskolai kistükrök tükröznek! Egyéni karaktere is távol áll attól a gáncstalan, konvencionális lovagkaraktertől, amivé az ifjúsági regények elrajzolják. Levelezése nemrég látott napvilágot. Ezek a levelek, egyik a másik után, különös ügyeket emlegetnek, s nem a gáncstalan lovagot mutatják, hanem az embert, tele korának és fajtájának bűneivel és gyarlóságaival. Nem kell a nagy vádakra gondolni amikkel üldözték és bujdosásba kényszerítették. Apró ügyek ezek, melyekben folyton Balassa a vádlott s a vesztes; egyre a hatóságokkal gyűlik meg a baja, erőszakoskodásokért. Egy tiszttartót véresre ütlegel, mert eszébe jutott, hogy miatta kapott egyszer verést gyermekkorában. A Rubigallus fiút, egy gazdag sclmcci bányapolgár öccsét, jóformán azért veri meg, mert egy patakban, mert fürdeni vele. A szegény Goppel bányászgazda tóba ugrott előle; s panasza szerint még ártatlan családját is bántalmazta. Szerelmi ügyeinek s erőszakoskodásainak se, szeri, se száma. A pataki várfoglalással kapcsolatos házassági históriája az egész közvéleményt maga ellen uszította. Kivételesen indulatos, erőszakos, önmagán uralkodni nem tudó karakter bontakozik ki ezekből a levelekből; verseinek hátterében a magyar reneszánsz c költője úgy tűnik föl, mint a tipikus reneszánsz ember, féktelen és zsarnok, mint olasz kortársai, de magyar nyíltsággal még őszintébben az; a keverék azonban nem szerencsés; s épp oly kevéssé alkalmas a talaj. A derék Magyarország nem Itália. Balassának nincsen itt talaja, s forrongó indulatainak minden kitörése félszeg csínyeket, kicsinyes felsülést, halmozódó ferde helyzeteket eredményez. Egész sorsában van valami végtelenül sivár tragikum. A költő nem jobb, mint kora; s nekünk szinte rosszul esik ma olvasnunk az utasításokat, melyeket török foglyai kínzatására ad („nem kegyetlenségnek ostentatiójából, hanem igen szívem szerint s bosszúságomból"); vagy a cinikus kijelentéseket érdekházasságáról, és érdekből való szeretkezéseiről. Csakugyan érezzük ilyenkor, hogy egy családból való ama hírhedt Balassa Menyhérttel. Vallást és asszonyt úgy cserél, mint amaz, kedve és érdeke szerint. Máskor csupa harci kaland gyanánt vásárokatfoszt ki, Hatvan ostrománál pénzesboltokat tör fel... Sötét kép, s talán nem is való ez ünnepség transzparense elé; mégis fel kellett emlegetni egy elrontott életnek e sötét emlékeit, mert hozzátartoznak az emberhez és a nagy költőhöz is akinek hunjairól ép ezek csalják ki a legemberibb és legkeresztényibb hangokat; a bűnbánat hangjait. Az Isten fényes és sötét szálakból tarkázza a lelkek szőttesét, s a bűnök fekete foltjai mellé odaszövi a csillogó könnyek gyöngyszemeit. Balassa élete nem a dicső bűnök sikereinek monumentuma mint az olasz renaissance némely alakjáé: nála mindez a moral insanity valahogy nincs helyén és nem használ: anyagi helyzete nem javul vele, ellenkezőleg megromlik, vagyonát elveszti, ellenségei megsokasodnak, végc-érhctctlcn pörökbe bonyolódik, minden hatása-